Gulyás bejelentette: eltörli az ársapkákat a kormány

Gulyás bejelentette: eltörli az ársapkákat a kormány

A családtámogatásokkal kapcsolatosan is jelentős változásokról döntött a kormány.

A héten másodjára tartottak kormányinfót, miután tegnap újabb kormányülésre került sor. Az ott meghozott döntésekről tájékoztató Gulyás Gergely elmondta: mivel "a háború kitörése óta a körülmények alapvetően változtak meg", átértékelték a jelenlegi családtámogatások hasznosságát.

Változik a családtámogatások rendszere

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette, a babaváró és a csok kapcsán milyen változtatásokat vezet be a kormány.

A kitolódott gyermekvállalási kedvre hivatkozva bejelentette: ösztönözni szeretnék azt, hogy a gyermekvállalás időpontja a hölgyeknél minél korábbra kerüljön, ezért a babaváró hitel összegét megemelik 10-ről 11 millió forintra, viszont 2024. január 1-től azon házaspárok vehetik azt fel, ahol a házaspár hölgy tagja 30 év alatti.

Egy átmeneti időszak keretében ugyanakkor jövő év elejétől 2025. január 1-ig ezt a 30-40 év közötti hölgyek is még igénybe vehetik, de erre a várandósság igazolása esetén van lehetőség

- ismertette Gulyás, kijelentve, az új szabályoktól azt remélik, hogy az első gyermek vállalása előbb történhet meg.

A miniszter elismerte, a csok esetében az áremelkedés fokozottan hatást gyakorolt, és az inflációt jóval meghaladó mértékben nőttek az ingatlanárak, zömmel a városokban és nagyvárosokban, különösen Budapesten.

Arra is kitért, a csok az önrésszel együtt csupán a kisebb településeken többnyire elegendő, előbbi városokban viszont bankhitel is szükséges.

"Miután a bankhitel leállt, hiszen ilyen kamatok mellett kevesen vesznek fel hitelt, ezért a csok-igénylések száma is jelentős mértékben csökkent"

- számolt be.

Gulyás bejelentette, hogy a csok falun érvényes szabályait megtartják, és a keretösszegeket legalább 50 százalékkal megemelik.

A városi csok-ot (5000 főnél népesebb telpüléseken) a jövőben nem lehet igénybe venni, az illetékes, Csák János vezette "családügyi" Kulturális és Innovációs Minisztérium ki fog dolgozni egy új otthonteremtési formát helyette

- ígérte, hozzátéve, ezen változások is jövő év januárjától következnek be.

Elárulta, a falusi csok szabályai maradnak, a következő változások mellett: új családi ház vásárlása esetén egy gyermeknél 600 000 helyett 1 000 000 forint, két gyermeknél 2 600 000 helyett 4 000 000 forint, három gyermeknél pedig 10 000 000 helyett 15 000 000 forint lesz igényelhető. Lakásfelújítás esetén egy gyermeknél 300 000 helyett 500 000 forintra, két gyermeknél 1 300 000 helyett 2 000 000 forintra, míg három gyermeknél 5 000 000-ról 7 500 000 forintra nő az összeg. 5 millió forint erejéig továbbra is megmarad az 5 százalékos csökkentett áfa - fűzte hozzá.

Megszűnnek a hatósági árak

Gulyás tájékoztatása szerint a kormány az élelmiszerárstopot illetően arról döntött, hogy mivel előrejelzésük alapján augusztusban jelentősen, 15 százalékra csökkenhet az infláció, így már december előtt is lehetséges az egy számjegyű inflációs céljuk.

Így új eszközöket vezetnek be az augusztustól érvényes SZÉP-kártya bővített kerete, hideg élelemre való felhasználhatósága mellett.

Az árstopot augusztus 1-től megszüntetik, a kötelező akciózás mértékét 10-ről 15 százalékra emelik, és ezt azon termékekre is kiterjesztik, melyek eddig a hatósági árazás hatálya alá estek.

Helikopterbaleset

A miniszter arról a szomorú hírről is beszámolt, hogy szolgálatteljesítés közben lezuhant egy magyar katonai helikopter Horvátországban, és két honvéd vesztette életét. A honvédség megkezdte az érintett hozzátartozók értesítését, a honvédelmi miniszter pedig részvétét fejezte ki. A harmadik katona eltűnt, továbbra sem találják, de érdemi esély a túlélésére már nincs - mondta Gulyás Gergely, jelezve, hogy különleges szakértői vizsgálat folyik a baleset ügyében.

(Címlapkép: A 2023. június 1-jétől életbe lépő kötelező akciózásban szereplő termék ártáblája 2023. június 1-jén. MTI/Hegedüs Róbert)