Most meg egy debreceni ifjúsági ház bejáratát matricázták fel Orbán-idézetekkel

Most meg egy debreceni ifjúsági ház bejáratát matricázták fel Orbán-idézetekkel

Hasonló matrica jelenhetett meg Szendehelyen is, a falu hirdetőtábláján.

Az Alfahír is beszámolt a csepeli Jedlik Ányos gimnázium tanévnyitójáról, amikor a diákok és szülők megdöbbenve tapasztalták, hogy a régi sztálinista időket idézve, Orbán Viktor idézeteket írtak ki az iskola lépcsőházának falára. Az egykori „bölcs vezérre” emlékeztető propaganda nemcsak közfelháborodást, de hatalmas közröhejt is okozott.

Ez viszont úgy tűnik, nem vette el pártunk és kormányunk lelkes támogatóinak kedvét, mert bár a csepeli iskola faláról hétfőre eltüntették a „Magyarország hét törvénye” címmel kitett 2020-as Orbán-idézeteket, de

Debrecenben egy ifjúsági ház bejáratán újra megjelent ugyanaz a felirat.

A Magyar Hang egyik olvasója vette észre, hogy Debrecenben a DEMKI Ifjúsági Ház bejárati ajtajának üvegére ragasztották matricával az idézetgyűjteményt. A lap úgy tudja, korábban egy hasonló matrica jelent meg a Nógrád vármegyei Szendehelyen is, a falu hirdetőtábláján.

A portál szerint az ajtaját Orbán-idézetekkel díszítő intézmény egy nonprofit kft., a maga 11 telephelyével Debrecen legnagyobb közművelődési intézménye. Az ifjúsági ház a honlapján olvasható ismertető szerint a DEMKI 2011 szeptemberében nyitotta meg kapuit Debrecen belvárosában, és elsősorban a gyermekek, az ifjúság és a fiatal családok számára kínálnak kulturális és szabadidős programokat, szolgáltatásokat. Kiemelt feladatuknak tartják a különböző fiatalos kezdeményezések bemutatását, teret adnak a tehetség fejlesztésnek, támogatják a fiatalok, a fiatal családok szabadidő eltöltését. Mint írják: színes, fiatalos tereik barátságos helyszínt biztosítanak mindenki számára, kicsiktől nagyokig.

A Magyar Hang emlékeztet: a matrica alapjául szolgáló alkotást Orbán Viktor kapta ajándékba még 2021-ben, és azóta az irodája falát díszíti. A rajta található mondatok pedig a miniszterelnök 2020. augusztus 20-án elmondott beszédében hangzottak el azzal a felütéssel, hogy szerinte ezek a megmaradás és a túlélés törvényei, melyeket fel kell vésnünk Magyarország tartóoszlopaira, hogy többé egyetlen nemzedék se tudja levenni a szemét róluk.

Címlapkép: Facebook.com/Dömötör Csaba