Moszkvából érkezett? Lődd le! – mondta, majd azt, hogy Putyin embere

Kadirov, az orosz államfőhöz eddig a legteljesebb mértékben hűséges csecsen elnök magyarázkodásra kényszerült, miután a napokban tűzparancsot adott ki az előzetes értesítés nélkül megjelenő "idegen hatósági személyek" ellen.

Kadirov a csecsen belügyminisztérium múlt vasárnapi tanácskozásán jelentette be: utasította a helyi biztonsági szerveket, hogy

"ha engedély nélkül jelenik meg egy hatósági személy a körzetedben, attól függetlenül, hogy Moszkvából vagy Sztavropolból érkezett, lődd le".

Hangsúlyozta,

"nekünk sincs jogunk terrorellenes műveleteket végrehajtani mások területén".

Sztavropol rendőrsége Groznijban

Kijelentésével arra reagált, hogy a Csecsenföld fővárosától mintegy 450 kilométerre lévő Sztavropol rendőrsége április 19-én Groznijban őrizetbe vétel közben megölt egy csecsen férfit, akit a Sztavropoli határterületen elkövetett bűncselekmény miatt köröztek.

Meddig terjed a Csecsen Köztársaság hatásköre?

Kadirov szóvivője a BBC orosz nyelvű hírszolgálatának cáfolta, hogy az elnök bármikor azt állította volna, hogy az orosz rendvédelmi szerveknek egyeztetniük kell lépéseiket a csecsen vezetéssel. Maga Kadirov ugyanakkor kitart amellett, hogy operatív csoportok nem tevékenykedhetnek az általa vezetett Csecsen Köztársaság belügyminisztériumának előzetes tájékoztatása nélkül. Oroszországban a Szövetségi Biztonsági Szolgálat és a belügyminisztérium belső utasításai rendelkeznek a speciális műveletek lebonyolításának mikéntjéről - írta a BBC orosz nyelvű hírportálja.

Az orosz belügy elítélte a csecsen elnök kijelentéseit

Az orosz belügyi tárca csütörtökön elítélte a csecsen elnök kijelentését, megengedhetetlennek tartva azt. Hozzátették, hogy a Sztavropoli határterület rendőrségének képviselői igenis előre tájékoztatták a csecsen belügyeseket "látogatásuk céljáról". Kadirov ezt továbbra is vitatja. Szergej Goncsarov, az orosz Alfa kommandó volt munkatársa a BBC-nek elmondta, hogy a szövetségi rendvédelmi szerveknek kötelességük egyeztetni a helyi titkosszolgálatokkal, kivéve, ha terrorellenes műveletet hajtanak végre egy régióban, vagy ott rendkívüli helyzetet hirdetnek ki. Szerinte tehát Kadirov követelése az egyeztetést illetően helyénvaló.

Banditizmus egyenruhában

Ramzan Kadirov a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség közlése szerint csütörtökön azzal érvelt, hogy

"a banditák gyakran viselik a rendvédelmi szervek munkatársainak öltözetét".

Utalt arra, hogy tavaly decemberben is ez történt Groznijban. Tizennégy rendőr meghalt és 36 megsebesült, amikor 11 fegyveres lázadó hatolt be a csecsen főváros központjába.

Putyin embere vagyok – mondta a csecsen elnök

A csecsen elnök a LifeNews orosz kereskedelmi televíziónak adott csütörtöki interjúban cáfolta, hogy ellentét volna közte és a szövetségi hatóságok között.

"Milyen konfliktus? (...) Állami tisztviselő vagyok, tábornok, hős, nem nyugati vagy európai titkosszolgálatok alkalmazottja. A Kreml, Putyin embere vagyok"

- mondta a csecsen elnök.

Kadirov árulónak tartja Nyemcovot, de tagadja, hogy megölette volna

Azt is visszautasította, hogy bármilyen köze lenne a februárban feltételezések szerint egy volt csecsen belügyi katona által megölt Borisz Nyemcov orosz ellenzéki vezető halálához. A Nyemcov családjának egyik ügyvédje csütörtökön közölte: azt kérték a nyomozóktól, hogy az ellenzéki politikus megölése ügyében tanúként kérdezzék ki Kadirovot is, mert értesüléseik szerint lehetnek információi az ügyben. A gyilkosság főgyanúsítottját, Zaúr Dadajevet Kadirov több alkalommal nyilvánosan védelmébe vette, Nyemcovot ugyanakkor a LifeNews tévének adott interjúban árulónak nevezte, aki szerinte mindent megtett Oroszország szétverése érdekében, és megsértette a muzulmánokat, így őt is, Mohamed próféta elleni kijelentéseivel. Nyemcov elítélte a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap munkatársainak megölését januárban. "Iszlám inkvizíciónak" nevezte a Párizsban elkövetett terrortámadást.

Kadirov eddig megőrizte a békét Csecsenföldön

Ramzan Kadirov 2007. április 5. óta irányítja vaskézzel Csecsenföldet. A Kreml bizton támaszkodhat az elnökre az egész Észak-Kaukázust fenyegető iszlamista lázadás elfojtását célzó erőfeszítéseiben. Grigorij Svedov, a Kaukázusi csomópont nevű internetes kiadvány főszerkesztője a BBC orosz nyelvű hír- és elemző oldalának azt állította, hogy Kadirov már nem uralja a helyzetet Csecsenföldön, minthogy tavaly az észak-kaukázusi köztársaságok közül egyedül ott emelkedett a terrorakciók áldozatainak száma. A Kreml a legújabb Kadirovval kapcsolatos ügyben, a tűzparancsot illetően egyelőre nem foglalt állást, de a politikus megbotránkoztató kijelentése körül kialakult botrány továbbra is élénken foglalkoztatja az orosz sajtót.

Csecsen kommandósokat reklámoz a Rosszija 24 

Mindeközben a Rosszija 24 állami hírtelevízió szinte minden félórában megismételt egy összeállítást arról, hogy csecsen kommandósok arattak győzelmet a különleges terrorelhárító egységek jordániai világversenyén.