Nagy bajban a babaváró hitelesek, a kormány nem segít

Nagy bajban a babaváró hitelesek, a kormány nem segít

Több ezer babavárós van már most is bajban. Az ötéves türelmi idő letelte után pedig a sokszorosára nőhet a számuk júliustól kezdődően.

Azoknak a pároknak, akik rögtön az indulása utáni hónapokban felvették a 2019-ben bevezetett babavárót, most jár le az öt éves türelmi idejük - írja a Bank360 alapján a 24.hu.

Akiknek az 5 éven belül nem született, nem születik gyerekük 120 napjuk lesz az addig felvett kamattámogatás visszafizetésére, a hitelük jóval magasabb kamattal megy tovább, a törlesztőrészletük pedig legalább a kétszeresére nőhet.

Ez tehát rengeteg babavárós párt, vagy már elvált párt taszíthat a szakadék szélére.

A május eleji kormányzati közlés szerint a hitelt már 2019-ben felvevő házaspárok kevesebb mint negyedénél nem született még gyerek.

Ez több mint tízezer szerződést érinthet.

Az ilyen helyzetbe került párok kérhetnek méltányosságot. Így legfeljebb két évre elhúzhatják az öt év alatt felvett kamattámogatás visszafizetését. De ez is nagy terhet jelentene az érintett családoknak. A fizetési problémás babaváró kölcsönök kiváltása, átalakítása nem könnyű, a kormányzat nem könnyíti meg a dolgukat. Főleg, hogy az új méltányossági feltételek részletszabályai még mindig nem tisztázottak, az erről szóló kormányrendelet egyelőre nem jelent meg.

Pedig nagy szükség lenne erre, hiszen a babaváró hitelek egy része már most is késedelmes a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint. Ha pedig elkezdi követelni az állam a kamattámogatások visszafizetését, és megugranak a törlesztők, borítékolható, hogy még több babaváró hitel dől be.

Jelenleg nettó 15 milliárd (bruttó 16,5 milliárd) forintnyi babaváró hitel van valamekkora késedelemben. Ez 10 millió forintos tartozással számolva azt jelenti, hogy nagyjából 1500 adós nem törleszt pontosan. Ezek nagyjából fele már 90 napon túl késedelmes. Azok lehetnek különösen nehéz helyzetben, akik elváltak. Ők ugyanis a válás után azonnal a magasabb kamatokkal és törlesztőrészlettel szembesülnek.

(Címlapkép: Google)