Nem kér a TASZ segítségéből a kuruc.info

E-mailben kérdeztük a portál szerkesztőit, mit szólnak a bíróság döntéséhez és a TASZ felajánlásához.


Ahogy arról beszámoltunk, a bíróság tegnap első fokon elrendelte a kuruc.info egy 2013-as cikk eltávolítását, mely az ítélet szerint kétségbe vonja az auschwitzi haláltáborban történteket.

Ma váratlan hír érkezett az üggyel kapcsolatban: a liberális jogvédő szervezet, a TASZ ingyenes jogsegélyt ajánlott fel a portál szerzőjének, illetve felelős szerkesztőjének. A szervezet ugyanis vitatja a holokauszt tagadását tiltó büntetőjogi tényállás és az internetes tartalmak széles körű blokkolását lehetővé tévő szabály alkotmányosságát.

Nem távolítják el a cikket

Az alfahir.hu e-mailben kereste meg a kuruc.info szerkesztőit, kérdéseinkre Vad Dezső főszerkesztő-helyettes felelt. Hozzátette: mi vagyunk az elsők, akiknek a portál működése óta válaszolnak a kérdéseire. Először arra voltunk kíváncsiak, mi a véleményük a bíróság ítéletéről, hajlandóak-e eltávolítani a cikket. A választ szó szerint közöljük.

"A szóban forgó összeállítást természetesen nem vesszük le, sőt, az esetről hírt adó cikkünkben ismét olvasóink elé tártuk a hivatkozását, és amennyiben a magyarellenes gondolatrendőrségnek sikerül eltávolíttatnia vagy blokkoltatnia, újra elérhetővé tesszük. A magyar olvasók  anyanyelvükön csak a mi portálunkon juthatnak hozzá a világtörténelem egyik legnagyobb csalását tényszerűen leleplező cikkekhez, nem fogjuk cserben hagyni őket, igazunk mellett pedig kiállunk. Bízunk benne, hogy egy szebb jövőben nem hatósági üldöztetés jár majd ezért, és civilizált körülmények között, névvel és arccal lehet megvitatni a hasonló kérdéseket, a cél pedig nem egy vesztünkre törő nép támadhatatlanságának bebetonozása lesz, hanem az igazság kiderítése, mely, mint tudjuk, felszabadít"

- válaszolta Vad Dezső.

Nem kérnek a TASZ-ból sem

Kíváncsiak voltunk arra is, elfogadják-e a TASZ felajánlott segítségét. Íme a válasz:

"A TASZ-nak kapóra jött a mi esetünk, hogy az egész ország előtt bizonyíthassák elszánt liberalizmusukat és következetességüket: ők annyira komolyan gondolják az elveiket, hogy a gonosz, nácifasiszta történelemhamisítók ügyét is elvállalják.

Álláspontunk szerint nem ezzel kellene megpróbálniuk bizonyítani a velünk jelentős arányban rokonszenvező társadalom előtt, hanem azzal, hogy nem nyújtanak nekünk segítő jobbot (vagy inkább balt), de a jövőben azoknak sem, akik annyi kárt okoztak már nemzetünknek.

A tevékenységük ismeretében csak azt mondhatjuk: nem vállalhatunk semmiféle közösséget a romboló, züllesztő erők legfőbb támogatóival csak azért, hogy megspóroljunk egy esetleges ügyvédi költséget vagy megússzunk egy újabb büntetőügyet, s közben legitimáljuk őket, mintegy felmentve eddigi bűneik alól, vagy a mindenkinek segítő, jóságos jogvédő szervezetként állítva be őket.

Ilyen indíttatású pr-kampányokban nem veszünk részt, inkább arra biztatjuk a TASZ-t, hogy ne ezzel az üggyel próbáljon "normalizálódni", hanem odaadó, a nemzet érdekét szolgáló munkával, és az eddigiektől eltérő célcsoportok szolgálatával. Például rendőrökre támadó vagy Halál a magyarokra! felkiáltással lincselni akaró cigánybűnözők helyett a "rejtett erőforrások" áldozatainak ügyét vállalják fel, a közszeméremsértő, deviáns homokosok helyett a család védelmét, a drogozásra való buzdítás helyett a veszélyeztetett ifjúság felvilágosítását és a kábítószer-használattól való eltántorítását segítsék, a himnuszgyalázók helyett a nemzeti jelképeinket ápolókat, a magzatgyilkosok helyett a sok gyermeket vállalókat pártolják, a magyart kihaló fajnak nevező ügyvezetőjük pedig mindenekelőtt kérjen bocsánatot.

Ha mindez megtörténik, talán lehetővé válik az esetleges együttműködés közös ügyek kapcsán - melyek jelenleg nincsenek, de a fentiek teljesülése esetén létrejöhetnek -, addig azonban erre semmi esély nincs.

Amúgy pedig kiváló szakértelmű nemzeti jogvédők állnak készen arra, hogy segítsenek a magunkfajtáknak - ők így tettek akkor is, amikor a TASZ a fenti esetekben csillogtatta képességeit."