Olcsó import "tejet" árul a Tesco, a magyar tejtermelők a bejáratnál tiltakoznak a tej Trianon ellen

Tüntetés-várakozás

Április elején a tejtermelők egy figyelemfelhívó akció során teheneket hajtottak végig a fővárosban. A kabinet ezután természetesen ígérgetésekbe és fenyegetésekbe kezdett, ennek eredményeként a tejkerekasztalnál már nem is igazán képviseltették magukat.

Akik ott voltak, azok lapunknak elmondták: minden egyes liter tejjel veszteséget termelnek maguknak.

 

Ám lényegi változás ezek szerint nem történt.

A tejtermelők továbbra is áfacsökkentést szeretnének, illetve hogy a hatóságok lépjenek fel az ágazat tisztességtelen szereplőivel szemben.

A police.hu szerint egyébként a rendőrség a demonstrációval kapcsolatban a szükséges intézkedéseket megtette.

Ötven tehénnel

Az ország minden pontjáról érkeztek termelők a budaörsi Tesco áruház elé.

Hét gazdaságból mintegy ötven tehénnel vonultak fel a gazdák a hipermarket elé - közölte az M1 helyszíni tudósítója.

A demonstrálók azt szeretnék elérni, hogy csökkenjen az import tej és tejtermékek aránya az áruházak polcain.

Az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítója szerint a tüntetés akár késő délutánig is eltarthat.