Egységben Magyarországért: nem telik el úgy nap, hogy ne derüljön ki valami Orbán szövetségeseiről

Egységben Magyarországért: nem telik el úgy nap, hogy ne derüljön ki valami Orbán szövetségeseiről

„Az április 3-i kormányváltás után elszámoltatás következik, és Magyarország kirablói ugyanúgy járnak majd, mint most Orbán Viktor barátja, Bojko Boriszov volt bolgár miniszterelnök, akit uniós pénzek ellopásának vádjával vettek őrizetbe”

– olvasható az Egységben Magyarországért pártszövetség közleményében.

A volt miniszterelnök mellett Vladiszlav Goranov volt pénzügyminisztert, Menda Sztojanovát, a parlament pénzügyi bizottságának volt vezetőjét és Szevdelina Arnaudova propagandistát is letartóztatták.

Az érintett politikusok valamennyien a korábbi jobboldali GERB kormányzópárt vezetői vagy szimpatizánsai voltak.

A korábbi bolgár kormányt több, megismételt választás után tudták legyőzni a „korrupcióellenes erők”, akiket Kiril Petkov közgazdász vezetett. Sokáig azonban úgy tűnt, hogy a korrupcióellenes ígéretek csak választási szólamok voltak, azonban váratlanul egy titkos akcióba fogott a Belügyminisztérium pont akkor, amikor éppen Bulgáriában tartózkodik Laura Kövesi európai főügyész, aki a korábbi bolgár kormányzat működésével kapcsolatban 120 vizsgálatot jelentett be.

Kiril Petkov miniszterelnök csak annyit írt ki közösségi oldalára:

„senki sem érinthetetlen.”

Bojko Boriszov politikai karrierje előtt labdarúgó, karatés és testőr volt. Több jelentős botrányon van túl, többek között jelent meg róla, olyan kép, ahol a lakosztályában az ágyánál fegyver, aranyrudak és köteg 500 eurósok hevertek.

Visszaélt az uniós pénzekkel, őrizetbe vették a volt kormányfőt - Bulgáriában

Őrizetbe vették Bojko Boriszov volt bolgár miniszterelnököt, a jobboldali Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt vezetőjét uniós forrásokkal kapcsolatos pénzügyi visszaélések gyanújával - jelentette a BTA bolgár hírügynökség a szófiai belügyminisztériumra hivatkozva csütörtökön este. A tájékoztatás szerint Vladiszlav Goranov korábbi pénzügyminisztert, Menda Sztojanovát, a parlament költségvetési bizottságának volt elnökét, valamint Szevdalina Arnaudovát, a korábbi kormányfő sajtótitkárát szintén őrizetbe vették.

Az egységes ellenzék pártjai szerint lassan már nem telik el úgy nap, hogy ne derüljön ki valami Orbán szövetségeseiről. Felelevenítik, hogy Vlagyimir Putyin háborús bűnössé vált, az egységet eddig orosz pénzből bomlasztó Marine Le Pen Mészáros Lőrinc és Szíjj László bankjától kapott pénzből finanszírozza szélsőséges kampányát.

„Mindannyian velejéig korruptak, akárcsak a lopásra specializálódott Orbán, aki már elhatárolódni sem tud, annyi ügylettel és cselekménnyel kerül összefüggésbe”

– írják az ellenzéki pártok a közleményben.

A most bíróság elé állított bolgár miniszterelnöknek hat évvel ezelőtt adományozta oda a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét Orbán Viktor.

„Miniszterelnök úr sokat tett azért, hogy a bolgár–magyar-barátság ne csak a múlthoz, hanem a jelenhez és a jövőhöz is tartozzon”

– méltatta a magyar miniszterelnök Bojko Boriszovot.

A pártszövetség ígéretet tett arra, hogy kormányváltás után Magyarország csatlakozni fog az Európai Ügyészséghez.

„Ígérjük: a korrupció felszámolása mellett tisztességesen fogjuk felhasználni a magyar és uniós adófizetők pénzét. Mi az egészségügyre, az oktatásra, környezetünk megóvására, településeink és a gazdaság fejlesztésére fordítjuk majd a forrásokat, és nem félméteres kilátókra, ellopott szökőkutakra, lówellnessre! Az orbáni lenyúlásos politika miatt jó ideje visszatartott eurómilliárdokat is azok kapják majd, akiknek jár: a magyar emberek” – olvasható a közleményben.