Az Egységben Magyarországért szerint megint hazudott az Orbán-kormány, most 300 millió euróról

Az Egységben Magyarországért szerint megint hazudott az Orbán-kormány, most 300 millió euróról

"Az Orbán-kormány újabb hazugsággal igyekszik elleplezni kudarcos politikáját. Hiába hirdeti büszkén, hogy az EU Bizottság Orbán Viktor – megalázkodó hangvételű – levele nyomán folyósítana Magyarországnak pénzt, a helyzet az: Magyarország egyelőre képtelen hozzájutni az uniós fejlesztési alapokból nekünk járó több ezer milliárdnyi támogatásokhoz. Az a 300 millió euró, amelyre a kormány hivatkozik, az egy 2020-ban létrehozott alapból származik, amit az Európai Bizottság múlt heti döntése alapján az Ukrajnából érkező háborús menekültek miatt kapunk"

- közölték az Egységben Magyarországért politikusai. 
 
Az Ara-Kovács Attila, Cseh Katalin, Dobrev Klára, Donáth Anna, Gyöngyösi Márton, Molnár Csaba, valamint Rónai Sándor és Ujhelyi István által aláírt közleményben arról hangsúlyozták,

az EU fejlesztési alapjaiból a Magyarország számára nélkülözhetetlenül fontos, a COVID-válság után az ország helyreállítását lehetővé tevő eurómilliárdokat Orbán Viktor és barátai gátlástalan lopása, korrupciója miatt egyelőre az ország nem kapja meg.

Ezekre a forrásokra Magyarország csak a kormányváltás, a jogállam helyreállítása, a Fidesz tolvaj rendszerének a leváltása után számíthat - írták az ellenzék uniós politikusai.
 
Az Egységben Magyarországért politikusai szerint az április 3-i választás tétje:

"marad-e Orbán korrupt rendszere, az emberek megélhetését súlyosan veszélyeztető válság, vagy olyan kormány irányít majd, amely leszámol a korrupcióval, felszámolja a problémákat és helyreállítja Magyarország becsületét? Az Egységben Magyarországért szövetség programja igazságos, szolidáris és korrupciómentes országot kínál. Mi nem visszatartjuk a nekünk járó forrásokat, hanem hazahozzuk, és arra fordítjuk, amire az az Unió eleve szánta őket: a magyar polgároknak, önkormányzatoknak, az iskoláknak, a kórházaknak, a civil szervezeteknek és a tisztességes kisvállalkozásoknak".

Jókorát lódított Orbán Viktor sajtófőnöke az uniós pénzek érkezéséről

Ismeretes, Orbán Viktor múlt pénteken levélben üzente meg Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének, hogy pénzt kér az Európai Uniótól. A kormányfő jelezte, hogy Magyarország le akarja hívni a helyreállítási alapból hazánknak járó támogatáson felül a kedvezményes hitelt is.