Orbán Kötcsén kijelentette, 2060-ig kalkulál a Fidesz kormányzásával

Orbán Kötcsén kijelentette, 2060-ig kalkulál a Fidesz kormányzásával

Orbán Viktor az idei kötcsei találkozón azt hangoztatta, hogy

a Fidesz az elmúlt időszakban tudatosan nevel ki egy új generációt, akik jól képzettek, képesek kormányozni, és akiknek 2030 után akár 2060-ig is el kell tudniuk vezetni Magyarországot.

A miniszterelnök pártja évente megtartott rendezvényén a Szabad Európa szerint arról is beszélt, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) után pedig a Nemzetközi Együttműködés Rendszerét is létre kell hozni, ezt szolgálja a Fidesz hálózatépítése konzervatív körökkel, think tankekkel, influenszerekkel.

Budapest főispánja szerint „isteni áldás", hogy Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét

Budapest főispánja, Sára Botond meglátása szerint „isteni áldás", hogy Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét. 

Éveken belül az EU szétesésére számít

A kormányfő szeptember 10-i beszédéből kiszivárgottak alapján az orosz-ukrán háború bizonyult a leghangsúlyosabb témák egyikének. Orbán szerint ez a háború 2030-ig is velünk maradhat, és Ukrajna akár területe harmadát-felét is elveszítheti. Úgy vélte, a szankciókkal lábon lőjük magunkat Európában. Emellett Orbán Viktor azt jósolta, hogy az energiaválság következményeképp télen akár az európai ipar negyven százaléka is leállhat.

A már tusnádfürdői beszédében is említettekhez híven elismételte, szerinte 2030-ra széteshet az eurózóna, és akár maga az Európai Unió is. Ugyanakkor azt reméli, addigra már erős hatalmi központtá válik majd a visegrádi négyek (V4) együttműködése.

A miniszterelnök azt is vizionálta, hogy 2030-ra a V4-ek nettó befizető tagállammá válnak, így ekkor el kell gondolkodni az EU-tagság értelmén, azon, hogy ilyen körülmények között mit ad nekünk a tagság, és ha nem tudunk pozitív választ találni, le kell vonni a következtetéseket - fogalmazta meg kissé homályosan.

Orbán szerint a kínai gazdaság hatékonyságát már 2010-ben is látta, ezért kíván hasonló gazdasági modellt kialakítani Magyarországon, erre épül unortodoxnak nevezett gazdaságpolitikája.

Négy kérdésből nem akar engedni

Leszögezte, bizonyos politikai kérdésekből nem enged. Az egyik a demográfia: mindent meg kell tenni a népességnövekedésért, ezért azt ígérte, két héten belül újabb családtámogatási intézkedéseket jelentenek be. Részleteket azonban még nem árult el.

A második a teljes foglalkoztatottság megőrzése és a jövedelmek értékének megóvása, különös tekintettel a jövedelemskála alsó negyven százalékára. Ezen embereknek mindenképpen emelni kell a jövedelmét a következő években is - fűzte hozzá Orbán Viktor.

Harmadikként a gazdaság folyamatos modernizálását, valamint a nemzetegyesítést emelte ki. Itt a lap forrásai szerint elsősorban a határon túli magyarokra célozhatott, nem pedig arra, hogy a hazai politikai megosztottságon enyhíteni kellene.