Orbán Viktor autó helyett a 150 személyes Airbus-szal repült Szlovéniába pénteken

Orbán Viktor autó helyett a 150 személyes Airbus-szal repült Szlovéniába pénteken

Pedig Maribor Budapesttől mindössze 350 kilométerre található.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő az internetes adatok alapján szúrta ki, hogy

Orbán Viktor és Szijjártó Péter egy 150 személyes honvédségi Airbus 319-es repülővel utazott a szlovéniai Mariborba pénteken.

A város a határtól 80 kilométerre, Budapesttől pedig 350 kilométerre található.

Az ellenzéki politikus úgy véli: az út polgári autóval három és fél óra, villogóval még annál is kevesebb lett volna.

A Népszava megkérdezte a miniszterelnök sajtófőnökét, miért választotta a repülőgépet a kormányfő és Szijjártó, 

Havasi Bertalan azonban mindössze annyit közölt, hogy meg tudja erősíteni”, hogy Orbán és Szijjártó valóban a levegőben tette meg az utat.

Orbán Viktor november végén egyébként szintén a repülő mellett döntött, amikor egy közeli desztinációra kellett eljutni: akkor a fővárostól 260 kilométerre lévő Kassán landolt, ahol a V4 csúcstalálkozón vett részt. Havasi akkor a 24.hu-nak ezt azzal magyarázta, hogy a V4-ek többi vezetője is repülővel utazott.

Mint megírtuk, Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a szlovéniai Mariborban munkaebéden tárgyalt Robert Golobbal, Szlovénia miniszterelnökével. A megbeszélésen, melyen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, az európai energiabiztonságot ért kihívásokról volt szó. Ennek fényében "óriási sikernek" értékelték a két ország villamosenergia hálózatának összekapcsolását, amelynek munkálatai véget értek, és ez alkalomból a két miniszterelnök jelenlétében délután ünnepséget tartanak a szlovéniai Cirkovcén.