A fideszes agytröszt a hétfői azonnali kérdésekre nem igazán készítette fel Orbán Viktor miniszterelnököt, aki láthatóan fáradt is volt a hétvége után. Jobbára a papírlapjaiból olvasott fel a kormánypropagandában már unalomig megismételt paneleket.
Jakab piros lappal zavarta le a pályáról Orbánt
Ilyen gyáva alakot, mint Ön, még nem láttam. Férfi maga egyáltalán? - erős kezdéssel indította az Országgyűlés hétfői ülésnapján elhangzott azonnali kérdését Jakab Péter. A Jobbik elnöke a miniszterelnöknek címzett felszólalásában azt mondta, Orbán Viktor egy olyan gyerek, aki ha valami rosszat csinál, elszúr valamit, akkor másra keni az egészet.
Szakács László (MSZP) arra emlékeztette a miniszterelnököt, hogy a gazdaságvédelmi alapnak csak az egyharmadát fordították az emberekre, így az álláskeresési járuléknak sem az összege, sem pedig az időtartama nem növekedett. Többek között figyelmeztetett arra is, hogy holnap 1000 milliárdokról fognak szavazni, ugyanis ennyi vagyont juttatnak az új közhasznú alapítványokhoz. Arra volt kíváncsi, hogy mi szüksége van az Mathias Corvinus Collegiumnak a révfülöpi kikötőre.
Orbán Viktor válaszában különböző gazdasági intézkedéseket sorolt fel, és elmondta, amit lehetett a magyar kormány megtett.
Szakács viszontválaszában arra volt kíváncsi, hogyha az állai vagyont kiszervezik az alapítványi kuratóriumok alá, akkor azt árulja el Orbán Viktor, hogy miért nem bízik a saját kormányában. Miért lesz rugalmasabb a döntés, ha a kuratóriumokban döntenek? – kérdezte. Válaszként Orbán Viktor felsorolta Szakács hogyan szavazott a Parlamentben több mint 12 évvel ezelőtt…
Vadai Ágnes (DK) elárulta, elképedve hallgatta pénteken a „vidám, kacarászó” miniszterelnököt, aki arról beszélt, hogyan fog inni a teraszon. Miközben nem tudjuk még azt sem, hogy mennyien halnak meg az elmaradt kezelések, vagy a nem megfelelő ellátás miatt.
Értem, Ön szereti a sört – fogalmazott Vadai, aki szerint a különböző jogszabályokból megismerhettük a kormánytagok hobbijait is:
Orbán Viktor válaszában elmondta, ő a napjait a magyar emberek védelmével töltötte, majd egy újabb panelt előrántva arról beszélt, hogy az egészségügyi dolgozók csak elismerést érdemelnek, és visszautasította az állítólagos ráagalmakat.
Vadai ezután azzal jött, hogy még a világhírű magyar tudós, Karikó Katalin is kritizálta a kormányzat kimutatását a vakcinák hatásairól, és szerinte csak a szektások dőlnek be Orbánnak, a miniszterelnök azt felelte, hogy „a legnagyobb a veszély a védekezésre, hogy Önök oltásellenesek”….
Ezt nem teszik zsebre Orbánék: Karikó Katalin tudósként kiegészítette a kormánypropagandát
Facebook-bejegyzésben mutatott rá a kormányzati oltáspropaganda statisztikájának szarvashibáira az mRNS-technológia egyik megalkotója, Karikó Katalin, aki a BioNTech egyik alelnöke is. Mint arról beszámoltunk, a kormányzat a keleti vakcinák sikerességét azzal kívánta bizonyítani, hogy az immunizáció kialakulását követően a legtöbb, koronavírussal összefüggő halálesetet a Pfizer/BioNTech vakcinái esetén regisztrálták.
Orbán Viktor első alkalommal az LMP-s Schmuck Erzsébetnek válaszolt papír nélkül. Az LMP társelnöke azt nem értette, hogy miért kell kijátszani a Jövő Nemzedékéért Alapítványnak a Mezőhegyesi Ménesbirtokot. mit tud majd jobban csinálni a kuratórium. Orbán Viktor válaszában arról beszélt, hogy az „LMP szövetségesei” privatizálták azt, ők csak visszaszerezték. Sőt, a viszontválaszában Orbán azt is elmondta, hogy a 2010-es megválasztása után azért vezetett az első útja Moszkvába, hogy visszaszerezze a baloldali kormányok által privatizált MOL-részvényeket. (Persze, ezzel nem válaszolta meg, hogy most miért kell fideszes politikusok által vezetett alapítványoknak a MOL-részvényeket és a Ménesbirtokot kijátszani – a szerk.)
Szabó Tímea (Pábeszéd) a koronavírus 27 ezer magyar áldozata kapcsán idézte fel, hogy Brüsszelnek még az Orbán-kormány is elismerte, hogy többek között a rendszerből hirtelen kilépők száma miatt „mostanra már nem tekinthető elégségesnek aa betegellátás biztosítása". Ezért haltak meg ennyien – magyarázta Szabó Tímea. Ki vállalja a felelősséget, Ön vagy Kásler Miklós? – kérdezte a kormányfőtől.
Orbán Viktor szerint viszont van egy EU-s összehasonlító táblázat, ahol Magyarország hátulról a kilencedik a halálozási listán. Továbbra is azzal magyarázza a kiugró hazai adatokat, hogy hazánkban mindenkit beszámítanak, akinél a halála pillanatában kimutatják a koronavírust.
{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/T67bd3gzYmE.jpg?itok=edDXFIt1","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=T67bd3gzYmE&ab_channel=JobbikMagyarorsz%C3%A1g%C3%A9rtMozgalom","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}
Steinmetz Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője a TAO-val kapcsolatban idézte fel a magyar U21-es válogatott márciusi kudarcát. A csapat hazai pályán három meccsből három vereséget szenvedett el (Hollandiától, Romániától és Németországtól). Ezzel kapcsolatban arra mutatott rá a politikus, hogy az Nb1-ben a játékosok 60 százaléka külföldi, és Orbán Viktor 500 millió forintig adómentességet biztosított a bérükre. A vízilabdázóként olimpiai aranyérmet nyert politikus szerint a sporttámogatás nem sikertörténet, hanem rémtörténetté vált, és eltékozolták az adófizetők milliárdjait.
Orbán Viktor szerint a kormányzat nem vállal felelősséget a különböző sportágak eredményességéért, a szakmai tevékenységért a nemzeti szakszövetségek felelnek. Majd Steinmetsz Ádám következő kérdésére elismerte, korábban ő sem tudta eldönteni, hogy a közvetlenül a kluboknak juttassanak állami támogatást, vagy a szervezeteken keresztül osszák el a pénzt.
Szerinte 11 évvel azelőtt arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy a magyar kormánynak a sportágak támogatását a nemzeti szövetségeken keresztül kell művelnie, vagy inkább a klubokon keresztül. Végül arra jutott, hogy a magyar kormány ne lépjen közvetlen támogatási kapcsolatba a klubokkal, „még ha ilyen időnként elő is fordul”, ne ez legyen a pénzelosztás elve. Igaz elismerte, „fejlesztési programokat hirdetünk meg időnként nagyobb kluboknak”. De a sportra fordítandó pénzek elosztásának az elve, hogy azt a költségvetés a szakszövetségeknek adja, és utána ők osszák szét a támogatásokat a klubok között.