Őrizetben a vesztegetési ügybe keveredett kormánytisztviselők

A röszkei határkirendeltségen növényvédelmi felügyelőként dolgozó hat kormánytisztviselőt vettek őrizetbe vesztegetés gyanúja miatt.

Szanka Ferenc a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön azt közölte az MTI-vel: a megalapozott gyanú szerint a hat felügyelő májusban és júniusban szolgálati ideje alatt alkalmanként 5 eurót kért, illetve fogadott el az ügyfelektől a közigazgatási hatósági ügyintézés során. A határkirendeltségen hivatalos személyként szolgálatot teljesítő gyanúsítottak feladata volt az okmányvizsgálat és az erről szóló 8 eurós számla kiállítása. A gyanúsítottak azonban kötelességüket megszegve mintegy százötven esetben nem állítottak ki számlát, és az okmányvizsgálatot 5 euró ellenében végezték el - tette hozzá a csoportvezető ügyész.
 
A kedden őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben előnyért, hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a nyomozás felügyeletét a Szegedi Járási Ügyészség látja el – közölte Szanka Ferenc.
 
A Szegedi Járásbíróság, a gyanúsítottak házi őrizetét rendelte el egy hónapra, csütörtökön meghozott, nem jogerős ítéletében.
 
Szabó András a Szegedi Törvényszék csoportvezető bírája a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón elmondta: a bíróság azon három  gyanúsított esetében, akik teljes körű beismerő vallomást tettek, úgy ítélte meg, hogy a szökés, elrejtőzés veszélyének kivédésére elegendő a házi őrizet. A másik három gyanúsítottal kapcsolatban nyomkövető alkalmazását is elrendelte, mert tartani lehet attól, hogy a bizonyítási eljárás megnehezítésére törekednének - tette hozzá a bíró.
 
A gyanúsítottak és védők a bíróság végzését tudomásul vették, az ügyész az előzetes letartóztatás elrendelése érdekében fellebbezést jelentett be.