Össze akarták őket ugrasztani, de kiváló a viszony a HVIM és a betyárok között

„A HVIM és a Betyársereg között megbonthatatlan a testvéri szövetség, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Tyirityán Zsolt ott volt a HVIM pénteki rendezvényén, Zagyva György Gyula pedig részt vett a betyárok hétvégi családi napján, egy másik rendezvényen pedig közösen tartottak előadást. Az összeugrasztási kísérlet mögött titkosszolgálati akció állhat, melynek nyomán az Indexnek sikerült ismét hazudnia” – tudatta Facebook-oldalán a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom.

„Az Index legújabb húzásaként a Betyársereget akarja összeugrasztani a HVIM-el és Toroczkai Lászlóval, ezzel próbálja megbontani a felek közötti szövetséget. Természetesen most is hazudozik a liberális média zászlóvivő oldala. A Betyársereg kiváló viszonyt ápol a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal éppúgy, mint Toroczkai Lászlóval” – közölte a Betyársereg, hangsúlyozva, hogy „az Index által kitalált botránycikknek” semmilyen alapja nincsen.

„A liberális firkászok ismét csak a saját szenzációhajhász eszközeikkel hazudoznak, hogy ezzel növeljék olvasottságukat. Szánalmas kísérlet ez, amivel csak saját magukat járatják le és persze teljesen hiteltelenné válnak, mindenki szemében” – írták a betyárok.

Az Index mai cikkében azt állította, hogy megromlott a viszony Ásotthalom polgármestere, Toroczkai László és a Betyársereg között, méghozzá a menekültügy miatt. A liberális portál „több, egymástól független szélsőjobboldali forrásra” hivatkozva azt írta, egy, a Betyársereg számára balul elsült menekültvadászat volt ennek az oka.