Huszonegy helyett tizenhat évre csökkent a paksi bővítésre felvett orosz hitel futamideje, összességében pedig drágább kamatokkal kell azt visszafizetnünk – szól a Varga Mihály által benyújtott törvénymódosítás szövege. Micsoda eredmények! Mi volna, ha nem volna jóban Putyinnal Orbán?
(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Éveket csúszik, mert még a munkálatok sem kezdődtek el a Paksi Atomerőmű új blokkjainak építése, amelyből legalább egynek elvileg 2023-ra üzembe kellett volna állnia. A csúszás csak részben múlt az Európai Bizottság vizsgálatán, másik részben ugyanis az építő Roszatom ült éveket a tervek módosításán, amelyet a magyar hatóság, az Országos Atomenergia Hivatal csak tavaly nyáron kapott kézhez.
A hivatal viszont szerette volna azt tüzetesen átvizsgálni, de úgy látszik, ezt a szakmaiságot nem nézte tőle jó szemmel a kormány, mert a hitel módosítását jelentő törvénymódosítással együtt az atomenergia hivatalt is átszervezi a kormány. A közalapítványokhoz és az egyetemekhez hasonlóan kivenné az állam fennhatósága alól a teljes paksi bővítést. Ennek köszönhetően hamarabb megindulhatnak a munkák, tehát akár még a csernobili katasztrófa évfordulóján kinevezett Süli János atomminiszter is tehet egy kapavágást. Sugárzunk az örömtől.
A magyar kormány – érzékelve a csúszást – egyezkedésbe kezdett az orosz féllel, hogy módosuljanak a hitel törlesztésének keretei. Azt a már idézett mértékben „sikerült” elérni. Igaz, hogy 2026 helyett így most már csak 2031-ben kell elkezdeni a törlesztést, azonban a futamidőbe is beleszámolták ezt az öt év megkurtítást, ahogy a kamatok is számunkra kedvezőtlenül változnak. Eredetileg az első 7 évben a hitel negyedét évi 4,5 százalékos kamattal, a második 4 évben 35 százalékot 4,8 százalékos kamattal, az utolsó 7 évben pedig 40 százalékot már 4,95 százalékos kamattal kellett volna visszafizetni. Ehhez képest a kormánynak azt sikerült kialkudnia, hogy az első két évben tíz százalékot évi 4,5 százalékos kamattal, a következő 7 évben 40 százalékot 4,8 százalékos kamattal, végül az utolsó 7 évben a teljes hitel felét a legdrágább kamaton, 4,95 százalékkal visszafizetni.
Remek üzlet! Mindezt akkor, amikor attól hangos a magyar sajtó, hogy a kormány nem hajlandó az ingyen hitel formájában érkező 3300 milliárd forintot az EU-tól lehívni. Az Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő által a jogállamisági mechanizmus miatt vétóval fenyegetett, majd mégis megszavazott Helyreállítási és Ellenállási Eszközre keresztelt támogatáscsomagból 5800 milliárd forint érkezne hozzánk. Felerészben vissza nem térítendő támogatásként, felerészben pedig rendkívül kedvezményes hitel formájában. A kormány azonban úgy határozott, hogy csak a vissza nem térítendő támogatást hívja le, 2500 milliárd forintot, a 3300 milliárd forintos, lényegében ingyenhitelt nem.
A propaganda persze az, hogy nem akarjuk eladósítani magunkat.
Az igazság azonban – mint megszokhattuk – eltér a propaganda szólamaitól. Az Orbán-kormány ugyanis valójában csak azért nem veszi fel azt a 3300 milliárd forintot, amit lényegében hozzánk vágna a fúj-fúj Brüsszel, mert nem hajlandó garanciákat adni az Európai Bizottságnak, hogy azt a pénzt nem ő vágná zsebre. Nézzük viszont meg azt, mennyit is veszünk fel a Paksi Atomerőmű bővítésére az oroszoktól! 10 milliárd eurót, ami még pár száz millió euróval több is, mint ami a helyreállítási alapból járna nekünk.
Mindezt úgy, hogy ha nem a rendkívüli EU-s alapból vennénk fel most hitelt, a mai piaci viszonyok szerint akkor is sokkal kedvezőbb feltételekkel kérhetnénk kölcsön, mint évekkel ezelőtt Putyin atyuskától.
Lassan írom, de akkor sem fogom megérteni: felveszünk méregdrágán hitelt az oroszoktól, de szinte ingyen ugyanennyi összeget az Uniótól nem. Írjon a szerkesztőségbe az, aki fel tudja oldani ezt az ellentmondást! Nem akarjuk tehát eladósítani magunkat, szól a frázis. Dehogynem, csak nem az EU-nak! Milyen szépen csengő történelmi párhuzamaink vannak arra, ha Moszkvához láncoljuk magunkat a Nyugat helyett. A pekingi hitelekről nem is beszélve! Tagja vagyunk az Európai Uniónak, az atlanti szövetségi rendszer része vagyunk, de ez minket nem érdekel, a tagsággal járó előnyökről lemondunk, és a szövetségeseinknek hátat fordítva hajtjuk magunkat rabigába.
Nem akarok nagy szavakat használni, mert attól nem leszünk kint a vízből, sem a dühöm, sem az aggodalmam nem csökken általa, de ez a tette a kormánynak nem volna éppenséggel hazaárulásnak nevezhető? Eszembe jut a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által kiadott dokumentum, amellyel a kormányzáshoz kívántak sorvezetőt adni, és amelyben nagyon óvatos kormánykritikát is megfogalmaztak, de annyira megrettentek önnön árnyékuktól, hogy menten átkeretezték saját szövegüket.
Ennek a munkának lett az a címe, hogy Újra néven nevezzük. Innen jutott eszembe, hogy jó volna esetleg a kormány hazánkat szükségtelenül és rossz kezeknek eladósító döntéseit is néven nevezni, sőt, mi több, ez a KÉSZ szerint akár még keresztény kötelességem is volna. Ne álljunk addig féllábon, amíg a KÉSZ erre bátorodna, de mi azért a kormány tagjainak lehazaárulózása nélkül nyugodtan mondjuk ki, hogy kedvezőtlen orosz hitelt felvenni, a lényegében ingyenes EU-s hitelt pedig visszautasítani az bizony hazaárulás.