Közérdekű adat, hogy a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda mely médiumoknál, mennyit költött az elmúlt években a Kommunikációs Hivatal keretszerződései alapján – mondta ki a Kúria az Átlátszó közérdekű adatigénylésére vonatkozó perében. A propagandaminisztérium az oknyomozó portálnak először iratbetekintést ajánlott, ami azt jelentette volna, hogy az újságíró az elé tárt dokumentumokból kézzel jegyzetet készíthetett volna. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) azonban kimondta,
„az információszabadság aránytalan korlátozását jelenti, ha közérdekű adatigénylésére válaszul jogszerű hivatkozási alap és az Infotv. szerinti jogalapot figyelmen kívül hagyva kizárólag betekintési lehetőséget biztosít az Ön számára a Miniszterelnöki Kabinetiroda”.
A propagandaminisztérium erre 450 darab teli papírdobozt mutatott fel, ebből 24 doboz csak a 2020-as év dokumentációját tartalmazta. Állításuk szerint
a 125 milliárd forint elköltése nincs elektronikusan dokumentálva.
„Ugye senki sem hiszi, hogy Erika írógépen rögzítették a teljesítéseket?” – teszi fel a kérdést az Átlátszó.
A Kúria azonban kimondta,
„a rendkívüli iratmennyiség következtében önmagában a betekintés nem eredményezi az információszabadság valóságos érvényesülését”. Mint kiderült a 2020-as év 24 dobozából 17-ben csak a teljesítést igazoló újságok úgynevezett támpéldányai voltak.
A legfőbb bírói fórum kimondta, hogy a Rogán-tárcának az elektronikusan meglévő adatokat ki kell adnia, így egyértelműen ki fog derülni, mely cég mekkora összegben részesült a 125 milliárd forintnyi kampánypénzből.