Nyilván nem egyszerű munka egy uniós tagállam miniszterelnökének lenni. A magyar kormányfőnek például egyszerre kell figyelni tízmillió honfitársra, nagyjából másfél millió őshonos külhoni magyarra, ugyancsak több százezer főre tehető kivándorolt hazánkfiára, és emellett arra is, hogy a majdnem 450 milliós közösség szabályait is betartsuk.
Persze nem egyszerű a dolga a francia elnöknek vagy a német kancellárnak sem, már csak azért sem, mert országaik a közösség gerincét alkotják – mind népességarányosan, mind gazdasági súlyuk alapján.
Orbán Viktor múlt pénteki rádiós beszélgetésében ezt mondta:
„Az európai vezetők annyira a saját otthoni gondjaikkal vannak elfoglalva, hogy az összeurópai ügyekre nem jut elegendő idő, figyelem, energia.”
Nos, igen. A német és a francia polgár azért szavazott úgy a választáson, ahogy, hogy az általa megválasztott kancellár vagy elnök elsősorban az ő hazájának ügyeit irányítsa, ne pedig „senki által meg nem választott brüsszeli bürokrataként” valami elefántcsont toronyban ügyködjön. A többi uniós tagállamnak is megvan a maga baja, a gazdaságaik nem úgy muzsikálnak, ahogy azt szeretnék (bár a fideszes propaganda állításával ellentétben az EU nincs recesszióban), úgyhogy
teljesen helyénvaló, hogy az állam- és kormányfők elsősorban a saját hazájuk ügyeit igazgatják.
Orbán Viktor azonban nem. A magyar kormányfő baja, hogy uniós vezetőtársai nem összeurópai ügyekkel foglalkoznak. Itt van a magyar eb elhantolva!
Ugyanis hazánk ugyanúgy jelentős kihívásokkal küzd, mint a többi uniós állam. A magyar makrogazdasági adatok finoman szólva sem szívderítőek, sőt rosszabbak, mint a legtöbb uniós országé. A magyar miniszterelnök hiába ígért repülőrajtot, fantasztikus évet, valamint azt is, hogy lesz nagy csodálkozás, ebből semmit nem látunk eddig, pedig lassan eltelik az év fele!
Láttunk viszont gazdasági zsugorodást, emelkedő inflációt, beszakadó beruházásokat, csökkenő ipari teljesítményt. Emellett már tényleg tragikomikus például a MÁV-nak mint alapvető közszolgáltatásnak a heti rendszerességgel előadott önparódiája.
Orbán Viktor azonban összeurópai ügyekkel akar foglalkozni. Persze, érthető,
ő mindent elért, amit Magyarországon politikus elérhet, az egyetlen motivációja a „magasabb ligába” kerülés lehet, és szemmel láthatóan nem is foglalkozik mással mint külpolitikával.
Nem tudunk mondani olyan jelentős belpolitikai ügyet, melyet a miniszterelnök kampánytémává tett volna, a kormányzat minden üzenete mögött explicite külpolitikai vetület áll.
Régi bölcsesség, már-már klisészámba megy, hogy egy fenékkel nem lehet két lovat megülni, neki sem megy. Csakhogy akkor vagy a kormányrudat kellene átengednie (ehhez meg is van a parlamenti többsége), vagy Brüsszel elfoglalásának tervével kellene felhagynia.
Akár mehetne is Brüsszelbe, ő is válhat „senki által meg nem választott brüsszeli bürokratává”, hogy aztán kénye-kedve szerint alakítsa az EU közösségét.
De könyörgöm,
„Brüsszel ostroma” közben ezt az országot kormányozni is kellene valakinek!
És magyar miniszterelnök már régóta nem teszi!