Az angol harmadik vonalban, a League One-ban szereplő dél-nyugat londoni klub 15 éves története – kis túlzással élve – egy hősköltemény. Mesébe illő fordulattal élve, a szegény de becsületes fiú a
pénz helyett az elveihez, hagyományaihoz való hűséget választva elindult a boldogulás rögös útján,
és lassan, de biztosan közeledik a királyi udvarba, azaz a Premier League-be.
A semmiből a Wembley-ig
Ez még akkor is igaz, ha a csapat jelenlegi helyezését figyelembe véve a feljutás helyett inkább a biztos bennmaradás lehet a cél a 2017/18-as szezonban. De az már önmagában szinte csodaszámba megy, hogy
a 2002-ben alakult AFC Wimbledon egy parkban tartott játékostoborzó után most ott tart, hogy a 9. osztályt jelentő Combined Counties League Premier Division-ből 14 év alatt, hat osztályt lépve eljutottak a harmadosztályig.
A kék-sárgák 2011-ben a Manchester City stadionjában 11-es párbajjal verték a Luton Town csapatát, és jutottak fel a League Two-ba.
5 évvel később a patinás Plymouth Argyle volt az ellenfél a League One-be jutásért rendezett playoff döntőn.
Az AFC Wimbledon 58 ezer néző (!!!) előtt 2-0-ra győzött a kikötőváros csapata ellen a Wembleyben, és került ezzel be az angliai futballelit előszobájának számító harmadosztályba.
A League 1, vagyis a harmadosztály 2017/18-as szezonjának eddigi átlagnézőszáma 7617. Legtöbben a Bradford City hazai meccseire mentek ki, átlagban 20.047-en, ez a szám az AFC Wimbledonnál 4147 (a stadion befogadóképessége ennél alig több, 4850 fő), ami a magyar elsőosztályban a második helyet jelentené a Ferencváros mögött, a Debrecen előtt. A most futó bajnokságban az NB1 átlagnézőszáma a 2714, a League One-ra pedig eddig átlagban 7614-en voltak kíváncsiak. Csak érdekességképp: a negyedik vonalat jelentő League 2 átlagnézőszáma is 4260.
Magyarország és a klub közötti legerősebb kapcsot a magyar édesanya és angol édesapa gyermekeként született Adrian Courage jelenti, aki Angliában nőtt fel, de családjával már Magyarországon él.
A tavalyi labdarúgó Európa-bajnokságot is a piros-fehér-zöld szurkolókkal turnézta végig Franciaországban. Itteni baráti körére annyira átragadt a Wimbledon-érzés, hogy a klub meccsein Adriannel együtt időről-időre feltűnnek a magyar AFC-szurkolók.
Interjú
Adriant a 15 évvel ezelőtti kezdeti sokkról, az újrakezdésről és a legendás 1988-as kupadöntőről is kérdeztük.
Mikor alakult meg az AFC Wimbledon, és miért volt erre szükség?
Az AFC Wimbledon 2002-ben jött létre, elődje, a Wimbledon FC pedig 1889-ben alakult. A régi klub sokáig sikeres amatőr csapat volt, aztán a hetvenes években feljutott az akkori 4. osztályba, amit ma League Two-nak hívnak. Aztán egy évtizednyi ingázás után feljutottak az akkori Division One-ba, és a Premier League alapító tagja lett a csapat. 14 évig sikeresen tartotta is a frontot klub, de 2000-ben sajnos kiesést eredményezett a néhány évvel korábban elindult hanyatlás.
Azt tudni kell, hogy a Wimbledon FC-nek ekkor már norvég tulajdonosai voltak, akik évek óta tervezték, hogy a klubot egy olyan városba költöztetik, ahol kapnak támogatást egy új stadion felépítésére.
A szurkolók természetesen minden erejükkel tiltakoztak ez ellen, de ahogy az a mai modern labdarúgásban sajnos lenni szokott, a pénz beszélt…
Ennek következtében hosszas jogi és egyéb huzavona után 2002. május 23-án megszületett a döntés, hogy a Wimbledon FC elköltözhet az ötven mérföldre lévő Milton Keynesbe.
Hogyan éltétek meg a pillanatot, amikor biztossá vált, hogy költözik a klub?
Az egész angol futballtársadalmat elég nagy meglepetésként érte az Labdarúgó Szövetség (FA) háromtagú döntőbizottságának a határozata, mert a közvélemény nagyon a költözés engedélyezése ellen volt. A szurkolóknak választaniuk kellett: Milton Keynesbe járnak meccsre, vagy saját klubot alapítanak.
És ti az utóbbit választottátok. Annak idején mesélted, hogy az első játékostoborzót egy parkban tartotta meg az új klub. Az első meccsre, egy barátságos találkozóra idegenben került sor. Hogy emlékszel vissza ezekre a napokra?
Ekkor Németországban éltem, onnan követtem az eseményeket. Nagyon gyorsan történt az egész. Nem volt pályánk, pénzünk, mezünk, edzőnk, honlapunk, lógónk, egyáltalán azt sem lehetett tudni, hogy melyik bajnokságban indulhat a még nem is létező csapatunk. Furcsa volt az egész, hihetetlen pörgött mindenki, hogy legyen saját klubunk.
Az első meccsre, amit említettél, 4.500 néző előtt került sor, a Sutton United otthonában. Június 12-én, mindössze két héttel az FA döntése után. 4-0-ra kikaptunk, de az eredmény senkit sem érdekelt. Óriási hangulat volt, ünnepeltük, hogy van klubunk, van csapatunk.
Hogyan épült fel a klub? Kik tették bele az első fontokat?
Először négyen ültek össze egy helyi pubban, és elkezdtek kitalálni a saját egyesületet.
Aztán összegyűltek többen is, lefektették a szükséges jogi kereteket, majd különböző formában megkezdődött az adományok gyűjtése. Az első hetekben több mint százezer font gyűlt össze (mai árfolyamon mintegy 35 millió forint) és elkezdett összeállni a kép a szervezeti oldalon. Stadion, játékosok, illetve bajnokoság, ami befogadna minket, viszont még mindig nem volt. Elég meleg helyzet alakult ki, mert a bajnokság kezdetéig alig tíz hét volt hátra, de a fiúk és lányok megcsinálták.
Azóta is a Kingsmeadow stadion a klub otthona, de ha 2019-ben új stadionba költözhet az AFC Wimbledon, ráadásul a régi Wimbledon-aréna, a Plough Lane közelébe. Addig is viszont legalább egyszer biztosan játszik meccset a csapat a Wembleyben, januárban a Tottenham Hotspur vendégeként az FA kupában. Éppen 30 évvel azután, hogy az „ős” Wimbledon megnyerte a kupát a Liverpool ellen. A Wimbledon szurkolói számára mit jelent az a Liverpool elleni döntő?
Arra a legendás mérkőzésre, a „Crazy gang” nagy pillanatára a 40 évesnél idősebb szurkolók emlékeznek, de ők nagyon. Tényleg hihetetlen teljesítmény volt, a mai napig példaértékű, ami azt bizonyítja, hogy semmi sem lehetetlen. Persze, néha egyesek beszólnak rosszindulatúan, hogy annak a klubnak az utódja most Milton Keynesben játszik. Ugyanakkor ez egyre kevésbé jellemző, és már a BBC-tól kezdve más tekintélyes médiumok is elismerik és tudják, hogy
a Wimbledon mi vagyunk!
Vinnie Jones: színész és sárgalap-rekorder
A Wimbledon FC-t a ’80-as években Crazy gang-ként, magyarul őrült bandaként emlegették. Jól passzolt ebbe az imidzsbe a klub talán leghíresebb játékosa, a színészként (Guy Ritchie Blöff című filmjében Golyófogú Tony-t, a rendező másik híres alkotásában, A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsőben Big Chris-t alakította) világhírűvé vált Vinnie Jones is.
Tagja volt az FA kupát nyerő csapatnak, és a mai napig ő tartja a leggyorsabb sárga lap rekordját: 1990-ben, már a Sheffield United játékosaként a kezdő sípszó után mindössze 5, azaz öt másodpercre volt szüksége, hogy megkapja a sárgalapját, egy Manchester City elleni meccsen.
Vinnie Jones aktív pályafutása után sem feledkezett meg a Wimbledonról, 2010 júniusában sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az 1988-as FA kupa győzelemért kapott érmét az AFC Wimbledon rajongóinak adományozza.
Ezzel is jelezve, hogy kik az 1889-ben alakult Wimbledon igazi örökösei.