Pénzt követelt a komcsi belügyminiszter özvegye Walesa leleplezéséért

A Lech Walesa, a Szolidaritás független szakszervezeti szövetség alapítója által aláírt, "Bolek" titkosügynöki fedőnéven folytatandó együttműködésről szóló nyilatkozat, terjedelmes beszervezési és munkadosszié is megtalálható a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) által a néhai kommunista belügyminiszter házában lefoglalt iratok között - közölte Lukasz Kaminski, az IPN elnöke csütörtökön Varsóban.
 
A náci és a kommunista rezsim bűntetteinek kutatásával és nyomozásával foglalkozó szervezet ügyésze kedden hat doboznyi, feltehetően kommunista állambiztonsági iratot foglalt le Czeslaw Kiszczak néhai kommunista belügyminiszter házában. Kaminski csütörtöki sajtóértekezletén az első feldolgozott doboz anyagairól számolt be. Elmondta, hogy a csomag tetejére a Czeslaw Kiszczak által 1996 áprilisában írt kísérőlevél volt rögzítve, mely "Lech Walesának a kommunista titkosszolgálattal való együttműködését dokumentáló iratok átadására" vonatkozik. A csomagot a kommunista tábornok a varsói központi levéltár igazgatójának címezte, de soha nem küldte el.
 
A doboz a Bolek fedőnevű ügynök 90 oldalas beszervezési és 279 lapos munkadossziéját tartalmazza - számolt be az IPN elnöke. A beszervezési dossziéban kézzel írt,
Lech Walesa "Bolek"-aláírással ellátott együttműködési nyilatkozatot
és bevételi nyugtákat is találtak. A munkadosszié a Bolek által készített "számos jelentést", valamint a tartótisztek jelentéseit tartalmazza, melyek a titkos ügynökkel tartott találkozásokról számolnak be. Az iratok az 1970-1976-os időszakban keletkeztek, és az IPN levéltárosa hiteleseknek minősítette őket.

"Hibát követtem, de nem olyat"

Az egykori legendás antikommunista harcos nem könnyíti meg saját helyzetét. Minden együttműködést tagad a diktatúra állambiztonságával, ám ezt meglehetősen következetlenül, és még mindig titkolózva teszi.
 
A jelenleg külföldön tartózkodó Lech Walesa blogbejegyzésében hangsúlyozza, hogy semmiféle tőle származó anyag „nem létezhet”. Később még két bejegyzést is írt, ezekben már elismeri, hogy : 
"hibát követett el", de "nem olyan jellegűt"
Ám még most sem fedte fel, miről is van szó pontosan, mivel „a tettesnek” (akit szintén nem nevez meg) valamiféle ígéretet tett. "Még él a tettes, akinek közzé kell tennie az igazságot, és számítok is erre" - írja titkolózva Walesa. A harmadik írásban aztán úgy vélekedik, a titkosrendőrség az általa készített jegyzeteket használhatta fel „jelentésként”. Ezeket állítása szerint a ’89 előtti számtalan házkutatás egyike során foglalhatták le. "Az egyik házkutatáskor lefoglalták egy kézzel írott, 1970 decemberében kelt személyes beszámolómat, amely neveket és viselkedéseket is tartalmazott" - írja Walesa.

Hány ilyen ház van még? 

Az ügy hatalmas megrökönyödést váltott ki Lengyelországban. Az elmúlt években ugyan többen is megvádolták ügynökmúlttal - köztük egy 2008-ban megjelent könyvben Piotr Gontarczyk és Slawomir Cenckiewicz, a központi katonai levéltár igazgatója is - eddig még nem került olyan dokumentum, amely ezt meggyőzően bizonyította volna. A mostani azonban a legtöbb kommentátor szerint nagyon is hitelesnek tűnik.
 
Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön úgy nyilatkozott: mindenki, aki Cenckiewicz és Gontarczyk Walesáról szóló, "igen kemény bizonyítékokon alapuló" könyvét olvasta, világosan látta, mik a tények. 
"Jellemző, hogy az 1989-es rendszerváltás után 27 évvel egy magánház szekrényében... titkos iratokra találnak"
- jegyezte meg Duda, feltéve a kérdést: "hány ilyen ház van még Lengyelországban"?

Nem ideális ügynök

Mások azonban óvatosságra intenek, és azt hangsúlyozzák, hogy ez a történet nem fekete-fehér. Bronislaw Wildstein neves konzervatív publicista és író például arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek a jelentések évekkel a Szolidaritás alapítása előttről származnak, így Walesa antikommunista vezetői tevékenyégét aligha érintik. A beszervezést az 1970-es tengermelléki munkásfelkelés leverését követő „összeomlásnak” tulajdonítja.
 
Wildstein a Szolidaritás előtt 10 évvel Gdanskban és más tengerparti iparvárosban kibontakozott rendszerellenes mozgalomra céloz, amelyben a fiatal Walesa is részt vett. A felkelést az akkor még ereje teljében levő diktatúra könyörtelenül vérbe fojtotta. A sortüzeket szigorú megtorlás követte. Akkoriban szó szerint az élete múlhatott valakinek azon, hogy együttműködik-e a rettegett állambiztonsági szervekkel. Hat esztendő múltán azonban Walesa
kapcsolata megszakadt a titkosrendőrséggel.
Egyes források szerint ő döntött így, mások úgy tudják, kirúgták, mert keveset és megbízhatatlanul jelentett. Mindkét esetben világos, hogy a rebellis hajlamú gdanski villanyszerelő messze nem volt ideális kommunista ügynök. 
 

És a fő felelősök?

Sokan arra is felhívják a figyelmet, hogy a lengyel társadalom egy antikommunista harcos múltján rágódik, miközben a rezsim egykori vezetői, az emberiségellenes bűnök fő felelősei háborítatlanul vészelték át a rendszerváltást. A legkirívóbb példaként az 1980-ban hadiállapotot bevezető, számos ember haláláért felelős Wojciech Jaruzelski tábornokot tartják, akit két egymást követő eljárás során sem sikerült felelősségre vonni, 2014-ben pedig
 
katonai tiszteletadás mellett állami temetés keretében búcsúztatták
a lengyel nemzeti sírkertben. 
 
E jelenség nyomait a mostani, Walesával kapcsolatos botrányban is fel lehet fedezni. Czeslaw Kiszczak, a nyolcvanas évek rettegett véres kezű belügyminiszterének törvénytelenül magánál tartott állambiztonsági iratait a politikus özvegye csak komoly összegért volt hajlandó átadni a hatóságoknak. Akik fizettek is, mint a katonatiszt, ahelyett, hogy egyszerűen lefoglalták volna a lopott holmit. 
 
A kommunizmus bűneit vizsgáló intézmény tehát 
pénzt adott egy kommunista gyilkos családjának azért, hogy leleplezhessék egy antikommunista harcos múltján a szeplőket. 
Ebben a történetben nagyjából minden ott van, amit a közép-európai „rendszerváltásokról” tudni kell. Egyebet nem tudok elmondani, kérem, kapcsolja ki…
 
Update: a lengyel médiát követő olvasónk felhívta rá figyelmünket, hogy Kiszczak özvegye valóban pénzt akart kérni az iratokért, de azt a helyi sajtó saehol sem írja, hogy fizettek is volna neki. Az MTI híradásából ez nem igazán derült ki...