Polt Péter brüsszeli színpadra lépett

A Jobbik felszólította a legfőbb ügyészt, álljon elő végre konkrét bizonyítékokkal Kovács Béla ügyében, vagy ejtse a több mint egy éve tartó ügyet.

„A Fidesz-kormány hazugságkampányának ékes bizonyítéka, hogy Kovács Béla ügyében évekkel az állítólagos megfigyelések és tizennégy hónappal az ügyészség feljelentése után még a magyar legfőbb ügyésznek is számot kell adnia a rétestésztaként nyúló ügyről az Európai Parlament illetékes bizottsága előtt” – közölte az Alfahírrel a Jobbik. A nemzeti párt felszólította Polt Pétert, vagy álljon elő végre konkrét bizonyítékokkal, vagy ejtse a több mint egy éve tartó ügyet, hiszen a politikai megrendelésre született vádak már nemcsak a kormányt, hanem az ügyészséget is nevetségessé teszik.
 
„A Jobbik újfent leszögezi: kormányra kerülve meg kívánja szüntetni a mentelmi jog indokolatlan privilégiumát, mert az elmúlt negyed évszázad korrupt narancs és vörös politikusai azzal visszaélve úszták meg az elszámoltatást. Kovács Béla számtalan alkalommal hangsúlyozta, az eljárás során nem fog mentelmi joga mögé bújni" - írta a Jobbik.

Bonyolultságra hivatkozva magyarázkodik Polt

Polt Péter az eszmecserét követően magyar újságíróknak azt mondta, sikerült választ adnia a felmerült kérdésekre, vázolta az ügy bonyolultságát adó körülményeket, és igyekezett minden kérdésre megfelelő választ adni, aminek az szabott korlátokat, hogy az ügy olyan titkos információkat tartalmaz, amelyeket zárt ülésen sem lehet feltárni.
 
Polt Péter tudatta, hogy csak a mentelmi jog felfüggesztését követően lehet gyanúsítottként meghallgatni Kovács Bélát, vagy bármilyen kényszerintézkedést alkalmazni, s a vádhatóságnak még sok olyan adatra lenne szüksége, amelyek nélkül nem eldönthető, hogy lehet-e megalapozottan vádat emelni és ítéletet hozni az ügyben, ezeket az információkat viszont csak a mentelmi jog felfüggesztése után tudná megszerezni az ügyészség. A legfőbb ügyész az MTI beszámolója szerint arra az álláspontra helyezkedett, hogy árt az ügynek, hogy így elhúzódik, mert minden büntetőügy elhúzódása napról napra csökkenti a bizonyíthatóság esélyét.
 
„Minden elvesztegetett nap elvesz valamit abból a lehetőségből, hogy megalapozottan vádat lehessen emelni, és megalapozottan lehessen ítélkezni" – mondta Polt.

Balczó Zoltán: megalapozottabban lehet dönteni

Kovács Béla ezen az ülésen nem vehetett részt, Balczó Zoltán jobbikos EP-képviselő viszont ott volt, s utána ezt mondta: szigorúan tartja magát ahhoz, hogy nem számolhat be arról, hogy a zárt ülésen mi hangzott el és mi nem, pedig örömmel megtenné, mert szerinte fontos volna. Balczó szerint azért lehetett hasznos a legfőbb ügyész meghallgatása, mert így a képviselők remélhetőleg megalapozottabban dönthetnek.

A bizottság nem rendelkezhet kellő információkkal

Szájer József fideszes EP-képviselő, a jogi bizottság egyetlen magyar tagja beszámolt arról, hogy az ügy jelentéstevője kérte Polt meghallgatását, aki várhatóan őszre készíti el jelentését Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztéséről, amelyet majd megvitat a bizottság, végül pedig javaslatot tesz az EP teljes plénumának, hogy indokolt-e Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztése.
 
Szájer is kitért arra, hogy az érintettnek is az volna az érdeke, hogy ne húzódjon az ügy, és mielőbb tisztázhassa magát, és nem jó, hogy elhúzódik az ügy. Hozzátette, hogy a jogi bizottság nem akar bíróságot játszani; hogy Kovács Béla bűnös-e, azt a magyar igazságszolgáltatásnak kell eldöntenie a rendelkezésére álló információk alapján, ehhez a bizottság nem is rendelkezhet kellő információkkal.