Rossz, aki rosszra gondol: Pécsen ezentúl erkölcsi bizonyítvánnyal könnyebb lesz bérlakást kapni


A település bérlakásainak a megítéléséről zárt ülésen dönt időről időre a pécsi Népjóléti és Sport Bizottság, amelynek három fideszes mellett tagja egy MSZP-s és egy jobbikos képviselő is, Fogarasi Gábor. A módosítás célja, hogy csökkentsék a „renitens” lakók számát.

Megtapasztaltam, hogy egy problémás család milyen komoly gondokat tud okozni egy társasházban, közösségben, sokszor kiderül, hogy büntettet előéletű emberekről van szó

– mondta a politikus a pecsma.hu hírportálnak. Szerinte ezentúl ki lehet szűrni az erőszakos, garázda elemeket. Hozzátette, hogy ha ezentúl erkölcsi bizonyítvánnyal nem rendelkező bérlők nyernek el lakást, akkor a döntést meghozó bizottsági tagok nevét minden esetben nyilvánosságra hozza.

Mint arról korábban beszámoltunk, mikor az ózdi képviselő-testület egyértelműen erkölcsi bizonyítványhoz kötötte a bérlakásbérlést, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat panaszt emelt. A polgármester akkor azt mondta, hogy nem nemzetiségi, hanem szakmai kérdésként tekintettek a rendelet megalkotására.