Szegény Simicska Ádámot kizárták a Fidelitasból

Simicska Lajos fia saját Facebook-oldalán mutatta be a Fidesz ifjúsági szervezetének levelét, melyben a kizárásáról írnak. Eszerint a szervezet Országos Elnöksége egy írásbeli bejelentés alapján eljárva indított ellene etikai eljárást, és az etikai szabályzat több pontjának megsértése miatt

elmarasztalták, büntetésként pedig kizárták a szervezetből.

Az indoklás szerint Simicska Ádám véleménynyilvánításaival, nyilatkozataival megsértette a Fidesz és a Fidelitas tekintélyét valamint jó hírnevét, és az előírásokkal ellentétben nem úgy beszélt, hogy azzal a kormánypárti szervezetet segítse.

Korábban már tudni lehetett, hogy Simicskát ki fogják zárni a Fidelitas II. kerületi szervezetéből, amibe nagyjából tíz évvel ezelőtt lépett be, és amire valószínűleg maga a Fidelitas sem emlékezett. Miután Simicska maga jelezte tagságát a sajtóban, Böröcz László elnök rögtön jelezte, hogy a Zsúrpubinak adott interjúja miatt távoznia kell a kegyvesztett nagyvállalkozó fiának tőlük.

Simicska Ádám a lapnak többek között arról beszélt, szerinte Vona Gábor az egyetlen komolyan vehető jelölt, aki kormányt alakíthat Orbán Viktorék helyett 2018-ban.

Az Alfahír jogi szakértője szerint egyébként jogellenes volt Simicska Ádám kizárása. Ezt arra alapozza, hogy az indoklásban nem szerepelnek a bizonyítékok, azaz a konkrét esetek, melyekkel a tag megszegte az előírásokat. Pedig a Ptk. világosan leírja, hogy az indoklásban kell részletezni a kizárás alapjául szolgáló bizonyítékokat, amennyiben ilyen döntésre jut a vezetés.

Azt már az Átlátszó szúrta ki, hogy a bejelentést tevő panaszos, dr. Varga-Bajusz Veronika nem csupán a Fidelitas budapesti elnöke, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériumában főosztályvezető is, holott törvény szerint nem pártpolitizálhatna. A Fidelitas viszont nem párt, így jogilag megáll az, hogy „pártatlan, befolyástól mentes tevékenységet” végezhessen a NER-ben.

Simicska Ádámtól a hvg.hu kérdezte meg, hogy fellebbezni fog-e a döntés ellen. Azt mondta, még nem döntött erről, ugyanakkor „a jó hírnév és a tekintély taglalása fellebbezésre sarkall” - szúrt oda a kínos botrányoktól hangos, ám láthatóan jó pozíciókkal járó szervezetnek.