Elbontotta az állami cég a Fertő tavi cölöpházakat még a jogerős ítélet előtt

Elbontotta az állami cég a Fertő tavi cölöpházakat még a jogerős ítélet előtt

Egyik napról a másikra ledózerolta az állami beruházócég a még álló Fertő tavi mólókat és cölöpházakat, amelyek tulajdonosai az utolsó pillanatig küzdöttek az épületek megmaradásáért - számol be a Telex

Ismeretes, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. a Fertő tó partján, a Fertő-Hanság Nemzeti Park és Fertő-táj UNESCO Világörökségi terület magterületén, 60 hektáron tervez egy olyan turisztikai gigaberuházást, ahol 13,6 hektárt építene be épületekkel és utakkal. Ez ellen már számos alkalommal tiltakoztak: a helyi civil szervezetektől kezdve a környezetvédőkig. A Greenpeace korábban pert is indított az ügyben.

Mészáros elkezdte beépíteni a beépíthetetlent - magyarok és osztrákok is tiltakoznak a Fertő tavi beruházás ellen

Aki a Fertő tó partjára készült volna mostanában, ne tegye, azt megközelíteni ugyanis már nem lehet. Másfél kilométerre a tótól egyébként meg lehet állni, egy „Építkezési terület" feliratú tábla és pár biztonsági őr társaságában. De miért is van mindez így?

A cölöpházak tulajdonosai azonban jogi úton sem tudtak érdemben tenni a nagyberuházás ellen, mert a társaság meg sem várta, hogy a bíróság elbírálja azt a kérelmet, amely a házak megmaradását garantálta volna a kilátásba helyezett per végigfutásáig.

Ahelyett, hogy az érintettek kártérítést kaptak volna, még a cölöpházaik önköltségen történő eltávolítására is kötelezik őket.

A reménytelennek tűnő és hosszú ideig elhúzódó eljárás eredményeképp mára csak két magyar és két osztrák magántulajdonos ügyében próbálnak a jogi képviselőik eredményt elérni. Pusztai-Csató Adrienn beruházási jogász és Stelli-Kis Sándor, az utolsó magyar cölöpházas család ügyvédje arról számoltak be a Telexnek, hogy az egész ügy folyamán időhúzásnak látszó gyakorlatokkal szembesülnek: a területen dolgozók engedély nélkül behatoltak a házba, birtokvédelmi kérelmet adtak be, de ezt elutasította a soproni jegyző, az ideiglenes intézkedés iránti kérelemhez pedig hiánypótlást kért a bíróság, illetve jelen eljárásban szükségtelen nyilatkozat megtételére szólított fel.

Csak ezzel a végzéssel lehetett volna megtiltani a bontást arra az időre, amíg jogerős ítélet születik a tervezett perben.

Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője szerdán közzétett helyszíni fotói alapján látható, megtörtént a bontás még a kérelem elbírálása előtt.

Sajnos a magyar oldalról már meg sem lehet közelíteni a Fertő-partot az ott zajló, főleg Mészáros Lőrincet gazdagító gigaberuházás miatt. Aki viszont Ausztria felől hajózik a tavon, jól láthatja a természeti kincsek és az épített kulturális örökség pusztulását 

- írja Brenner erről szóló Facebook-posztjában.

A Som családhoz tartozó ház ezzel a bontás áldozatává vált, holott az nem is a beruházás helyszínén feküdt. A végzésben reménykedő család ráadásul rendelkezik az eredeti, 1993-as szerződéssel, melynek értelmében a mólóra vonatkozóan határozatlan időre szóló, kizárólagos bérleti jogot vásároltak 2 millió forintért. Ebben egyébként a felépítmény építésére való jogosultságot is rögzítették.

Stelli-Kis Sándor elmondta azt is, a ház igen értékes vagyontárgynak számított, mielőtt még beindult volna a tónál a beruházás: 2018-ban egy osztrák vevő 120 millió forintos vételi ajánlatot tett rá. Mindenesetre, ha kártalanításban nem is, de kártérítésben és sérelemdíjban reménykednek, ha már búcsút kellett inteniük a már aligha visszaállítható Fertő tavi házuknak.