Szabad lesz a karácsony: a Jobbik javaslata végre célba ért

Szabad lesz a karácsony: a Jobbik javaslata végre célba ért

December 24-e munkaszüneti nap lesz – jelentette be közösségi oldalán a miniszterelnök. A témát korábban szinte kizárólag a Jobbik tartotta fontosnak, a párt közleményben reagált a hírre.

A Jobbik üdvözli, hogy a Tisza-kormány napirendre tűzte december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását, és ezzel egy olyan kezdeményezés megvalósítása felé tett lépést, amelyet párt már hosszú évek óta következetesen képvisel. Úgy tűnik, ami korábban a parlamenti többségnek nem volt fontos, arra most mégis jut politikai akarat. A magyar családok szempontjából ez mindenképpen jó hír.

A Jobbik egyébként nem most találta ki, hogy Szenteste napján az embereknek ne a munkahelyükön, hanem a szeretteik körében lenne a helyük. A párt több mint tíz éve rendszeresen nyújtott be parlamenti javaslatokat december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítására, ám a korábbi kormánypárti többség ezeket rendre elutasította. A kezdeményezés társadalmi támogatottságát látva a Jobbik végül úgy döntött: ha a parlament nem hajlandó meghallani az emberek igényét, akkor kérdezzék meg őket közvetlenül.

2025-ben ezért országos népszavazási kezdeményezést indítottak az ügyben. A Nemzeti Választási Bizottság májusban hitelesítette a kérdést, majd júliusban a Kúria is jóváhagyta, így megkezdődhetett az aláírásgyűjtés. A Jobbik célja az volt, hogy legalább 200 ezer érvényes aláírással kikényszerítse a referendumot. Bár a szükséges számú támogatás végül nem gyűlt össze, a párt nem engedte el a kérdést.

A Jobbik szerint örömteli, hogy a kormány most eljutott ugyanahhoz a felismeréshez, amelyet évek óta hangoztatnak: karácsony előestéjén az embereknek a családjukkal kellene készülődniük, nem pedig a munkahelyükön tölteniük az időt. Magyar Péter miniszterelnök pedig úgy tűnik most hallgatott a józan észre, hiszen Facebook-oldalán bejelentette: december 24-e igenis munkaszüneti nap lesz.

A közlemény kitér arra is, hogy nem a szabad karácsony az egyetlen olyan javaslat, amit a párt megvalósítana. Példaként említették a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét, az az állampolgári jogon járó ingyenes sírhelyet, valamint azt, hogy a túlórák is beleszámítsanak a nyugdíjba. Ezeket a kezdeményezéseket is szívesen átadnák a kormánynak.