Zaklatással vádolják Marilyn Mansont

Zaklatással vádolják Marilyn Mansont

A Variety szerint a három legutóbbi albumát kiadó, Loma Vista Recordings szerződést bontott Marilyn Manson zenésszel, akit exbarátnője azzal vádol, hogy éveken át bántalmazta.

A lemezkiadó közleményében azt írta, hogy

„A jelenlegi nyugtalanító állítások fényében, melyekben Evan Rachel Wood és más nők Marilyn Mansont bántalmazónak nevezték, a Loma Vista megszünteti Manson jelenlegi albumának reklámozását. Emellett úgy döntöttünk, hogy nem dolgozunk tovább jövőbeni projektekben Marilyn Mansonnal”

Mint ismert, az énekes korábbi barátnője, Evan Rachel Wood több évvel ezelőtt is már beszámolt arról, hogy korábban bántalmazó kapcsolatban élt, de csak a hétfői napon említette meg először Mansont. Akit azóta másik három nő is meggyanúsított erőszakos viselkedéssel. 

Marilyn Manson azóta kiadott egy hivatalos közleményt is, amelyben cáfolta az állításokat. 

"Az elmúlt napok állításai rólam a valóság szörnyű torzításai. Intim kapcsolataim mindig teljes megegyezésen alapultak hozzám hasonló partnerekkel. Tekintet nélkül arra, hogy hogyan – és miért –, most mások úgy döntöttek, hogy megmásítják a történteket, ez az igazság.”