Két év szünet után ismét lesz Sziget Fesztivál jövőre, a szervezők pedig kedden délelőtt be is jelentették a 2022. augusztus 10-15. között megrendezésre kerülő fesztivál fellépőit.
Kádár Tamás, a Sziget főszervezője elmondta, hogy érkezik a Tiktokon óriásit futó Princess Nokia és az első lemezével a brit lemezlista élén debütált banda, Bono fiának együttese, az Inhaler is.
„Nagy lelkesedéssel készülünk a 2022-es Szigetre egy, a hosszú szünet utáni nagy visszatéréshez méltó programmal – mondta Kádár. A Nagyszínpadon olyan headlinereket jelentettünk most be, melyek friss lemezanyagaikat hozzák el a Szigetre
– tette hozzá.
„A több mint 40, most közzétett fellépő egy rendkívül változatos és vonzó képet mutat a jövő évi felhozatalból, melyben vannak világsztárok, befutott nevek, kurrens zenei csemegék, feltörekvő csapatok is, így összességében egy nagyon erős első bejelentéssel indíthatjuk a 2022-es fesztiválunk jegyértékesítését” – mondta Kádár Tamás.
A Sziget főszervezője elmondta, hogy augusztus 10-én Dua Lipa, 11-én a Kings Of Leon, 15-én az Arctic Monkeys lép fel a Nagyszínpadon. A koraesti sávokban lép fel a 2020-ban kétszeres Brit Awards-díjas Lewis Capaldi, a francia sanzon világát elektro, hip-hop és a világzene elemeivel keverő belga Stromae és a várhatóan februárban új albummal jelentkező Bastille.