A kritikus levelek fő érve az volt, hogy mivel én nem vagyok építész, legyek szíves befogni az arcomat, különben is, milyen jogon szólok én bele bármibe, amikor csak egy újságíró vagyok!?
Elárulom: pont azért.
Meg azért is, mert bár tény, hogy tényleg nem vagyok szakmabéli, csupán amolyan hobbiurbanista, városlakónak azért remélem még így is bátran nevezhetem magam.
Ez pedig bizony azzal jár, hogy napról napra szembesülnöm kell a Virág Csaba, és a hasonló "művészi" szinten álló alkotók városképromboló vackaival.
És, láss csodát, nem vagyok tőle elragadtatva.
Ahogy rajtam kívül még több tízezer ember is értetlenül áll azelőtt, hogy mi a nyavalyának egy ürességtől kongó, a Várnegyed látképébe sehogy sem passzoló, már megépülésekor is rusnya "kordokumentumot" őrizgetni?
Szögezzünk le valamit: vannak jó modern építészeti alkotások, még akár Budapesten is, egy-kettő még nekem is tetszik.
De, és ez egy hatalmas de, nem a budai Várnegyedben.
Nem elég, hogy a szocialista, majd az elmúlt 20-25 év liberális kultúrpolitikájának és városképtervezésének sikerült minden egységes arculatot kiölnie Budapest városrészeiből, most még annak a maradék korrekciónak is keresztbe feküdnének, ami révén még menthető lenne a főváros turisztikailag legfontosabb szeglete.
A Vár felújításával és a Hauszmann-tervvel kapcsolatban volt épp elég, szakmai köntösbe bújtatott, valójában politikailag motivált, és hála égnek, teljesen meddő sipákolás az elmúlt időszakban ahhoz, hogy a fanyalgóknak leessen végre:
már egyre kevesebb súlya van a múlt rendszerben pozícióba nyomott, majd a rendszerváltás után is agyonsztárolt "művészeknek" és prókátoraiknak.
Talán végre lassan sikerül eljutnunk oda, hogy nem egy belterjes, a végsőkig unalmas/semmitmondó, l'art pour l'art művészetet istenítő, egymást kritikátlanul körbenyalogató elitista brigád fújja a passzátszelet és mondja meg, hogy mi az érték és a művészet.
Ez nagyjából az elmúlt másfél ciklus egyetlen, hangyányit is értékelhető hozadéka (persze, ez sem tökéletes, amíg mondjuk egy Liget-projekt úgy nézhet ki, ahogy, de még mindig jobban állunk, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt).
Mert leírhatja nekem bárki százszor, ezerféleképpen, hogy
- milyen jól belesimul a környezetébe a Virág-féle Villamos Teherelosztó, csak mert a Nádor utcai homlokzat magastetős megoldással készült;
- vagy hogy az Anjou-bástya felőli idomtalan betontorony milyen páratlanul harmonizál a Nemzeti Levéltár gyönyörűséges neoromán épületével, mert hasonló a magasságuk;
- esetleg, hogy az épület tükrös felülete miatt olyan, mintha egy az egyben visszaadná a környezetét, mintegy megduplázva azt;
- de az sem hat meg, hogy milyen remek belső terei vannak, amit az egykor ott dolgozókon kívül úgysem láthatott/láthat senki;
számomra mindig is olyan lesz az utcaképben, mint egy szuvas fog, ami rég megérett a kihúzásra.
És ezzel korántsem vagyok egyedül.
[fb_pages_codes:budapest]
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a ma délután a környéken ténfergő turisták - akik ugye mind a művelt nyugatról érkeznek, ahol tudjuk, mást se imádnak a népek, csak a modernitás üveg-acél-beton szentháromságát, és rá se bírnak nézni olyan épületre, ami nem ilyenekből áll - a legőszintébb döbbenettel és fintorgással az arcukon bámultak meg, hogy miért fényképezem én a "bezárt postát/hajléktalanszállót" (mindkettő felmerült találgatásként a körülöttem ácsorgó, vagy elhaladó csoportok részéről), amikor ott van mellette a Levéltár?
Úgyhogy, kedves levélírók, el kell keserítenem titeket/önöket (a velem használt kommunikációs stílustól függően a megfelelő aláhúzandó), a közízlés valahogy már megint nem találkozik a szakma áhítatával, és épp itt az ideje, hogy ezért végre ne az embereket nézzük lekezelő módon hülyének.
Kedves olvasók, önöket pedig megnyugtatnám, ha önök se látják a cikkben szereplő képeken a megkérdőjelezhetetlen harmóniát, és a menteni való értéket, akkor higgyék el, nem az önök készülékében van a hiba.