Tom Cruise akciózása vezeti a mozis toplistát

Minden bizonnyal a Minyonok volt az idei nyár animációsfilm-slágere – heteken keresztül vezette a mozis nézettségi toplistát. Július 9-i premierje óta összesen több mint 600 ezer nézőt vonzott a mozikba, akik 800 millió forintnál is többet kicsengettek, hogy a sárga lényeket láthassák a vásznon. A hétvégén viszont már több mint kétszer annyian voltak kíváncsiak Tom Cruise legújabb lehetetlen küldetésére, a Mission: Impossible-franchise Titkos nemzet című részére.
 
 
Míg a Minyonokra 22 ezren, az akciófilmre 54 ezren ültek be. De mielőtt azt hinnénk, az animációs filmeknek a nyárra már leáldozott: a második hely, amelyen a Minyonok áll, még mindig előkelő státusz, és közvetlenül követi a Pixel a dobogó harmadik helyén. A közel egy hónapja debütált Ted 2 is népszerűnek mondható negyedik helyezésével. Az Önkívület című Ben Kingsley-sci-fi nem örvend túl nagy népszerűségnek: két hét alatt csak hatvanezren voltak rá kíváncsiak és a mostani lista hatodik helyén áll, míg A Hangya című legújabb Marvel-szuperhősmozi az ötödiken. A két film egyszerre debütált, de a Marvel mégiscsak Marvel, így A Hangya-film eddig másfélszeresét hozta a Kingsley-mozi nézőszámainak.
 
 
A lista alsó felében is képviseltetik magukat a családi mozik: az Agymanók című Pixar-film és a Münó, a holdbéli manó a hetedik és kilencedik helyen áll, közéjük A kém ékelődött be. Ami meglepő, hogy a hetvenhez közeledő Schwarzenegger terminátorkodása lecsúszott a tizes toplistáról, amelynek seregahajtójává így a Jurassic World lépett elő. Így is szép kört futottak a gyíkok a mozikasszáknál: két hónapja vannak műsoron, és ezalatt csaknem félmillió magyar néző látta már őket szélesvásznon összesen 690 millió forintért.