Tragédia: Vizsga közben halt meg egy egyetemista Pécsen

Tragédia: Vizsga közben halt meg egy egyetemista Pécsen

A mentőszolgálat munkatársai hamar kiértek, de már nem tudtak rajta segíteni. A Pécsi Tudományegyetem részvégét fejezte ki.

Vizsgázás közben összeesett és meghalt egy vizsgázó a Pécsi Tudományegyetem általános jogi karán – számolt be az ATV.hu.

A 45 éves nő azután lett rosszul, hogy a vizsgája elején kihúzott egy tételt

– értesült a csatorna. A vizsgát már nem tudta elkezdeni, megtörtént a tragédia. A mentők nagyon hamar megérkeztek, azonban a nő életét már nem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt.

A Pécsi Tudományegyetem és az Állam– és Jogtudományi Kar részvétét fejezi ki az elhunyt hallgató családjának, a tragédiánál jelen lévő hallgatóknak és oktatóknak pedig pszichológiai segítséget biztosít.

(Címlapkép: A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Közgazdasági és Általános Jogi karának épülete 2016. március 31-én. A Pécsi Tudományegyetem az 1367-es alapításának 650. évfordulóját ünnepli 2017-ben. MTI Fotó: Sóki Tamás)