Mark Gungor írásában leszögezi: harmincöt éve él házasságban és nincs keresztyén szingliként tapasztalata. Mivel ennek ellenére sok keresztyén egyedülálló kér tőle tanácsot, itt összegezte, miben látja a Nagy Ő-elmélet és a Biblia tanításai közötti különbségeket. (Ő lelki társként emlegeti a jelenséget, bár, mint lentebb is kiderül, inkább a Nagy Ő-nek feleltethető meg.)
Tehát Mark Gungor álláspontja, hogy „a Nagy Ő” gondolata - aminek egyáltalán nincs nyoma az eredeti keresztény gondolkodásban - a párszáz forintos, negédes, romantikus novellák terméke. (Valószínűleg azt nem veszi figyelembe, hogy mióta világ a világ, az emberek valamiért a bizonyos Nagy Ő iránt érzett szerelmet tartják a legszebb, legerősebb emberi érzelemnek.) A mítosz lényege: (…) a sors elrendezi, hogy találkozzunk a lelki társunkkal, aztán boldogan élünk, míg meg nem halunk. Mint tudjuk, ez a gondolat valójában nem újkeletű: a görög mitológiából származik. Igen, megint: már az ókori görögök is…
Tehát a mítosz szerint emberek 4 kezű, 4 lábú, 1 fejű és 2 arcú lények voltak. Mivel Zeusz félt, hogy az istenek hatalmi befolyása esetleg sérülhet az emberek által, ezért úgy döntött, minden lényt kettéválaszt. Így arra kárhoztatta őket (minket), hogy egész életünkben reménytelenül bolyongjunk mindaddig, amíg meg nem leljük a másik felünket, Eszerint csillapíthatatlan vágyunk a tökéletes szeretet iránt nem más, mint Zeusz terve arra, hogy minket elfoglaljon – távol tartva attól, hogy beavatkozzunk az istenek hatalmába. Nem hangzik túl jól. A mítosz mindenesetre ma is él…
De mégis miért roppant kényelmes és szívmelengetően romantikus ezt gondolnunk? Egyszerű: ha egy kapcsolat elbukik, ez nem azért van, mert mi valamit rosszul csináltunk, vagy nem csináltunk jól: nem fordítottunk kellő figyelmet az önismeretre, nem voltunk őszinték magunkhoz, játszmáztunk, és így tovább... – hanem, mert egyszerűen nem találtuk meg a Nagy Ő-t. Így aztán kiugrunk a dologból, és visszatérünk a Nagy Ő kereséshez. Mark Gungor gondolatát itt viszont mindenképp tovább szükséges vinni.
Az emberi játszmák egyik legfontosabb ismérve ugyanis, hogy az életünk eseményei ismétlődnek általuk. Miért? Mert a játszma lényege, hogy egy bizonyos pozícióba akarunk kerülni – akkor is, ha ez a lehető legnagyobb önsorsrontás. Tehát ha a személyes kis színpadunkon cserélődnek is a szereplők, a cselekmény mindig ugyanaz – és a főszereplő is: mi magunk. Így aztán ha úgy urgunk ki egy kapcsolatból és úgy ugrunk fejest egy másikba, hogy – megint önismeret! – nem vontuk le a megfelelő következtetéseket, ezáltal nem jártuk be azt a fejlődési utat, amelyet be kell(ett volna) járnunk, a következő kapcsolatban, borítékolható, hogy ugyanaz fog megismétlődni. Ismerős a helyzet…?
„Isten készített egy másik embert csak és kizárólag neked.” Mark Gungor szerint az a gondolkodás, amelynek középpontjában hasonló tételmondat áll, a legnagyobb önimádás és önzés. “Isten nem teremtett egy másik emberi lényt csak azért, hogy kielégítse a te szükségeidet és hogy úgy érezd, „egész” lehetsz. Mégis nagyon sokan imádkoznak azért, hogy Isten vezesse őket az „Igazihoz”. Ahelyett, hogy egy reális és bibliai megközelítés szerint küzdenék magukat végig a társválasztás folyamatán és döntésein.”
“A Biblia sose mondta, hogy találd meg az egyetlent, akit Isten neked választott. Azt tanítja, hogyan élj helyesen azzal az emberrel, akit választottál” – írja Mark Gungor. Utóbbi pedig közel sem romantikus és vonzó.
“Igazából összesen két eset van a Bibliában, amikor Isten kifejezetten megmondta valakinek, hogy kihez menjen hozzá. Az egyik, amikor Isten szólt Józsefhez, hogy vegye el Máriát feleségül. József el akarta hagyni, amikor megtudta, hogy terhes, mivel tudta, hogy nem ő az apa. De Isten kinyilatkoztatta neki, hogy a terhesség a Szent Szellemtől volt – egyértelműen egy egyedi helyzetről van szó. De még ebben az esetben is József már előtte kiválasztotta Máriát.
A másik eset, amikor erről volt szó, az az amikor Isten azt mondta Hóseásnak, hogy vegyen el egy prostituáltat. De még ebben az esetben sem mondta meg Isten, hogy melyiküket vegye el. Ez Hóseáson múlt!“ – olvashatjuk Mark Gungor írásában.
Tehát a Biblia szerint egyértelmű, hogy a házasság a mi döntésünk – nem egy isteni rendelet eredménye. Most, hogy bibliai példákat hozott fel Mark Gungor, persze bele lehet kötni: ki garantálja, hogy a Bibliát nem írták át, sokszor, sokan, sokféle hatalom megszerzésének vagy megtartásának a reményében. Akárhogy is, legalább egy szempontból megint csak van egy olyan indok, amely nem engedi, hogy csípőből elutasítsuk a gondolatot. És már megint az önismeretet kell felhoznom.
Tudniillik két tényező játszik szerepet egy potenciális hazugságban: az egyik, hogy az ember alapvetően lusta, a másik, hogy az igazság… nos, az igazság borzasztóan tud fájni. Nem is kell túlzottan jártasnak lenni a pszichológiában ahhoz, hogy belássuk: ezen két okból kifolyólag nap mint nap rengeteget hazudunk magunknak, például ilyeneket: “nem is olyan rossz ez a munkahely, végül is elvagyok” – de, rémes a munkahely, és közöd sincs hozzá, teljesen más érdekel, teljesen más lehetne/lenne/kellene legyen a hivatásod. Elcseszted. Nyergelj át. Kezdd újra. Ne félj. Bízz. Higgy. Stb.
Nehéz ügy.
És ez vonatkozik a párválasztással vagy párkapcsolattal kapcsolatos bizonytalanságra is. Hiszen mennyivel egyszerűbb egyrészt ugye azt a tényt tenni meg bűnbaknak, hogy egyszerűen nem a másik a Nagy Ő. Hogy én rossz döntést hoztam volna? Már az elején be kellett volna vallanom magamnak, hogy nem illünk össze ezzel az emberrel? Netán: oda kellett volna figyelnem – nem csoda, hogy tönkrement a kapcsolatom, ha két éven keresztül egyetlen gesztusom sem volt a másik felé? Hogy nekem magamon kellene dolgoznom ahhoz, hogy elég ép legyek egy ép, egészséges kapcsolathoz? Hogy ne a másiktól követeljem, hogy szeressen engem saját magam helyett is, mert én nem szeretem eléggé magam? Ez igen gyakori játszma.
És főleg:
Én olyan ember vagyok, mint amilyen emberre az vágyik, akire én vágyom?
Így aztán választhatjuk azt az iszonyúan nehéz utat, hogy feltesszük magunknak a valódi kérdéseket, felelősséget vállalunk saját magunkért, és azt mondjuk: oké, elég volt a struccpolitikából, felveszem a keresztemet.
De mi is a keresztünk? Az önismerettel számos előnyhöz juthatunk, ezek közül az egyik, hogy megismerjük azt az embert, akit az Isten teremtett (magunkat), a Teremtő szemével kezdjük nézni, és minden döntés leegyszerűsödik. Figyelem: nem könnyű lesz. Csak egyszerű. Ez én vagyok? Igazat mondok magamnak? Igen/Nem.
Nem könnyű. Egyszerű.
„Annak ellenére, hogy nincs alapja a Bibliában, mégis van valami ebben a Nagy Ő-elméletben, ami olyan mint a szirének éneke az embereknek. Akarunk hinni benne – ez olyan romantikus. (…) A probléma az, hogy nem értjük az igazi szeretet működését. Azt hisszük, értjük. Dalaink, filmjeink, romantikus regényeink és TV műsoraink mind azt visszhangozzák, hogy az igaz szerelem akkor jön, ha találkozol a megfelelő emberrel, aki a lelki társad” – írja Gungor.
„Szóval a romantikus szerelem utáni hajsza továbbra is elfoglalja az emberek fejét, még azután is, hogy megházasodnak! Az eredmény: magas válási arány és alacsony házassági boldogsági mutató.
Az igazság az, hogy a sikeres házasság nem annak a következménye, hogy megtalálod a megfelelő embert, hogy a megfelelő érzések jönnek, hogy a megfelelő gondolataid vannak, sőt annak sem, hogy megfelelően imádkozol, hanem annak, hogy a megfelelő dolgokat teszed. Ennyi” – Mark Gungor szerint.
Miért nem készített Isten csak neked egy másik embert?
Mivel tudja, hogy az ő alapelvei a szeretetről, az elfogadásról, a türelemről, a megbocsátásról működnek, és működni fognak mindig, minden esetben – függetlenül attól, hogy te kihez mész hozzá. Ezért Pál apostol sem azt mondta, hogy hogyan találjuk meg a Nagy Őt, hanem, hogy olyat keressünk, aki igazán a szeretet, elfogadás, türelem és megbocsátás alapelveiben hisz és azok szerint él. Úgy írta le ezt az embert, hogy „hívő”.
Gungor mégis azt mondja, keressünk olyat, aki „különleges” – akivel összeillünk, akivel meg tudjuk érteni magunkat. „Igyekezz olyat találni, akivel mély érzelmeket tápláltok egymás iránt, akihez vonzódsz, és akivel összeillesz. Ezek ellenére úgy gondolom, hogy a házastársad megtalálása a legkisebb része egy élten át tartó együtt utazásnak.
Egy nagyszerű házasság az leginkább két ember elhatározása egymás mellett és utána pedig a szeretet, elfogadás, türelem, megbocsátás, önfeláldozás, önzetlenség alapelveinek alkalmazása az elkötelezett kapcsolatban. A házasság sokkal inkább kemény munka, mint isteni szerencse, sokkal inkább arról szól, hogy találj valakit, akit szeress, mint hogy találj valakit, aki megfelel a te személyes elvárási listádnak” – írja a szerző.
Csak éppen azt a kérdést hagyja ki az eszmefuttatásból: akkor miért adta az Isten a szerelmet? Hiszen ha az ő modelljének keretein belül maradunk (ti. a keresztyén világnézetnek), mégsem tudhatjuk be a szerelmet pusztán biokémiai reakciók hatásának, mintegy véletlennek. Emellett pedig, ha abból indulunk ki, hogy Isten maga a szeretet, nem feltételezhetjük, hogy a szerelmet és az ösztöneinket csupán azért tette belénk, hogy ezzel teszteljen minket, le tudunk-e mondani róla. Hiszen a Mark Gungor által lefestett kép alapján az rajzolódik ki: a szerelem vagy nem is létezik, vagy nem ez szolgáltatja egy boldog, élethosszig tartó kapcsolat alapját – hiszen a szerző csupán valamiféle „vonzalomról” beszél, a házasság alapjának pedig az elkötelezettséget tartja.
A magyarra fordított teljes szöveg itt érhető el.