Újra vasárnapi zárvatartás Olaszországban?

Magyarországon megbukott, vajon Itáliában mi lesz a sorsa?

A mindössze 32 éves Luigi Di Maio nemcsak kormányfőhelyettes, de a gazdasági fejlődésért, munkaügyekért és szociálpolitikáért is felel a kormányban miniszterként. Mint korábban elmondta, a nyitvatartás liberalizációja tönkreteszi az olasz családokat, ezért az év végéig szeretné átvinni javaslatát a törvényhozáson. A kezdeményezést a Liga, az Öt Csillag Mozgalom, valamint a baloldali Demokrata Párt, és Marche régió független képviselője írta alá.

A kormánykoalíció másik nagy pártja, a Liga szerint decemberben, az adventi időszakban engedélyezni kell a nyitvatartást. Ezen kívül álláspontjuk szerint a regionális és helyi önkormányzatokra kell bízni a döntést, ha más alkalmakon is engedélyezni szeretnék a nyitvatartást. A turizmus szempontjából különösen fontos területeken szintén több nyitvatartást szeretne engedni az Öt Csillag Mozgalom.

A kiskereskedelmi szövetségek és szakszervezetek üdvözölték a döntést. A nagy áruházak érdekképviseleti szervei viszont nem, és szerintük 40-50 ezer munkahely kerülhet veszélybe, ha vásárnap zárva kell tartaniuk üzleteiket. Giancarlo Maria Bregantini érsek szerint Isten kegyelméből született a javalat. Az érsek mindig is ellenezte a zárvatartást, már csak azért is, mert évekig a katolikus egyház munkaügyi bizottságát vezette, tehát ez a szakterülete.

Matteo Renzi nemrég leváltott szocialista miniszterelnök – aki jelenleg szenátor a felsőházban – elmondta, hogy Luigi Di Maio a javaslat elfogadása után munkanélküliség-ügyi miniszternek is nevezheti magát, és a szocialista politikus szerint csak azért akar a reflektorfénybe kerülni a javaslatával, hogy lépést tartson a másik miniszterelnök-helyettessel, Mattao Salvinivel, aki a migrációs politikája miatt Olaszországban az egyik legnépszerűbb politikus lett.