Törvényen felül? Még mindig nem vonult börtönbe a Fidesz által támogatott korábbi polgármester

Most éppen meccsen volt.

Mondjuk a NER-ben a futballmérkőzés látogatása komoly mentség: Orbán Viktor miniszterelnök is ezzel takarózott, amikor arról kérdezték, miért reptetik őt milliárdos oligarchák magánrepülőn.

Hiába kapott öt évet a Fidesz által támogatott polgármester, nem hajlandó börtönbe vonulni

Veres Margitnak már egy hónapja a sitten kellene hűsölnie, ám hiába ítélték öt év letöltendőre hivatali vesztegetés bűntette miatt, úgy tűnik Orbán Viktor Magyarországán mindig vannak egyenlőbb állampolgárok, hiszena Fidesz által támogatott független politikusnak esze ágában sincs bevonulnia a büntetőintézménybe.

Mindenesetre most Veres Margitról, Balmazújváros korábbi Fidesz által támogatott, ám jogerősen 5 év börtönre ítélt volt polgármesteréről van szó.

A hvg.hu ugyanis kiszúrta, hogy a hivatali vesztegetés bűntette miatt elmeszelt politikus ott volt városi csapat távozó vezetőedzőjének, Horváth Ferencnek a búcsúmeccsén.

 
A meccs végén ölelkeznek

A Debreceni Törvényszék a lapnak azt írta, hogy Veres Margit kegyelmi kérvényt adott be Áder János köztársasági elnöknek, az igazságügyi miniszter pedig elrendelheti a büntetés végrehajtásának elhalasztását addig, amíg a köztársaság elnök nem dönt. Ezen felül pedig Veres Margit rendkívüli jogorvoslattal is élt, felülvizsgálati indítványt terjesztett elő a Kúriához.

"Mivel halasztás engedélyezéséről a kegyelmi eljárás keretében kerülhet sor, ezért ezen eljárásról és annak eredményéről az Igazságügyi Minisztérium Kegyelmi Főosztálya adhat felvilágosítást"

- fogalmazott a törvényszék.

A hvg.hu ugyan az Igazságügyi Minisztériumtól nem kapott választ, de Rácsai Lajos, Veres Margit ügyvédje szerint védence jogszerűen van szabadlábon, felmentést kapott, de hogy honnan, milyen eljárás keretében, azt nem mondhatja meg, nincs rá felhatalmazva.

(Címlap- és borítókép: könnyes búcsú a piros mellényes Veres Margittól)