Évszázadok óta igény van a régiós szövetségre
A Visegrádi Együttműködés 1991. február 15-én jött létre Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia szövetségével. Az akkor még V3 lényegében a középkori visegrádi királytalálkozókat (a magyar, a lengyel és a cseh király között) elevenítette fel. Már a középkori megállapodás is egy gazdasági-politikai együttműködés volt (jobbára Bécs ellenében). A Szovjetunió rabigája alól felszabaduló fiatal demokratikus köztársaságok, Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia a múlt egy pozitív példájához nyúltak vissza, hogy egy új virágkort alapozzanak meg. Hasonlóan az 1335 novemberében létrejött szövetséghez, a közép-európai régió országainak gazdasági, diplomáciai és politikai érdekeinek közös képviseletének, valamint összehangolásának célját deklarálták. Ehhez társult a partnerországok azon igénye, hogy az Európai Unióhoz és a NATO-hoz csatlakozzanak.
Ma V5-ről is beszélhetnénk, hiszen eredetileg Románia is csatlakozott volna a megállapodáshoz, de a véres marosvásárhelyi fekete március és a bányászjárások politikai elhidegüléshez vezettek. Az eredeti V3-ból végül úgy lett V4, hogy 1993-ban Csehszlovákia kettészakadt Csehországra és Szlovákiára.
A kétezres évekre elfáradt az együttműködés
A Visegrádi Együttműködés a 90-es években élte első fénykorát: 1992-ben a visegrádi országok létrehozták a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodást (CEFTA), az 1994-es prágai csúcson Bill Clinton akkori amerikai elnök is részt vett, továbbá több magas szintű megállapodásra és egyeztetésre került sor. A V4-ek egyik legfontosabb eredményének számított a 2000. június 9-én pozsonyi székhellyel létrehozott Nemzetközi Visegrádi Alap (International Visegrád Fund – IVF), amely tovább erősítette a tagországok együttműködését a kultúra, a tudomány és kutatás, az oktatás, illetve az ifjúsági cserekapcsolatok területén.
A visegrádi országok szövetsége a NATO- és az uniós csatlakozás céljának elérésével veszített lendületéből, a 2014 márciusában fegyveres konfliktussá terebélyesedő ukrán helyzet, és az orosz beavatkozás nyomán születő uniós szankciók pedig megosztó kérdéssé nőttek a V4 államai között.
A V4 reneszánsza lett a migráció
Az együttműködés érdekérvényesítő szerepe 2015-ben a migrációs krízis tetőzésével értékelődött fel újra. A tagországok gyors határozottsággal léptek fel a közös határvédelem ügyében, továbbá egyhangúan elutasították a Brüsszelből erőltetett, migránsokat uniós szinten szétosztó kötelező kvótamechanizmust. Az Orbán-kormány igyekezett, és a mai napig azon van, hogy a Visegrádi Együttműködést politikájának csúcsteljesítményének, zászlóshajójának adja el. De a kép ennél jóval árnyaltabb, a V4 jövője képlékeny.
A Politics in Central Europe cseh tudományos folyóirat 2016. decemberi számában megjelent tanulmány szintén arra a megállapításra jutott, hogy a migránsválság új fejezetet nyitott a Visegrádi Együttműködésben, noha az Oroszország elleni szankciók megosztották a tagállamokat. Ugyanakkor a növekvő migrációtól való félelem megerősítette és elmélyítette az együttműködést. A tanulmány arra is felhívta a figyelmet: időről-időre felmerül, valós veszélyt jelent-e, hogy a visegrádi országok akadályozhatják az uniós döntéshozatalt. Ebből a szempontból döntő, hogy a csoport négy tagállamának egysége marad-e, vagy bővíteni fogják. A jelenlegi szabályok szerint blokkoló kisebbség legalább négy uniós tagállam lehet, amely az Európai Unió lakosságának minimum 35 százalékát kell, hogy képviselje. Ez utóbbit azonban nem tudják biztosítani együtt a V4-ek.
A tanulmány azt is megjegyezte, hogy az európai integráció jövőjét illetően a V4-ek elvárásai elég különbözőek: a lengyelek és a csehek egy differenciáltabb integrációt szeretnének, a magyarok szerint a nagy tagállamok dominanciája egyre nagyobb lesz, a szlovákok pedig az egyetlenek, akiknél bevezetésre került az euró, és a zóna megerősítésében érdekeltek. Az tény: a V4-eket ma komolyabban veszik, mint korábban, de kérdés, hogy a csoport egységes blokk tud-e maradni.
Más utakon a csehek és a szlovákok
A Politics in Central Europe tanulmánya hivatkozott egy névtelen uniós tisztviselőre, aki szerint az uniós intézményeknek komolyabban kell vennie Közép-Európát, mint korábban, de szorosabban együtt kell működniük Csehországgal és Szlovákiával, mert ők a „józanabb” visegrádi tagok.
Erre rímel, hogy ez év augusztusában Emmanuel Macron francia elnök háromnapos kelet-közép-európai útra indult (Magyarországot elkerülve) és Salzburgban tárgyalt az úgynevezett slavkovi hármas - Ausztria, Csehország és Szlovákia – kormányfőivel. A három ország 2015. január 29-én írt alá egy háromoldalú együttműködési nyilatkozatot. Az aláírók akkor hangsúlyozták, hogy a slavkovi háromszög nem a V4-ek konkurenciájaként jött létre, az elmúlt hónapok azonban másra engednek következtetni.
A Lidové Noviny című cseh napilap Macron salzburgi látogatása kapcsán azt írta: a visegrádi négyek közös pozíciója mindig addig volt megrendíthetetlen, amíg a német kancellár vagy a francia elnök nem nyúlt a telefonhoz, és nem tett visszautasíthatatlan ajánlatot valamelyik kiválasztott kormányfőnek. A lap szerint a visegrádi négyes
„egyre inkább visegrádi kettessé változik, amelyben a csehek és a szlovákok a megértő partner szerepét játsszák, míg a lengyelek és a magyarok az EU renegátjainak számítanak”.
A Lidové Noviny azt is hozzátette: a francia elnök felgyorsítja a V4 megosztását, és Macron most úgy döntött, hogy
„míg a csehekkel és a szlovákokkal még lehet beszélni, a lengyeleknek és a magyaroknak hátat fordított”.
Sokatmondó, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök kijelentette: politikája lényege Németország és Franciaország mellett az Európai Unió kemény magjához tartozni. A cseh lapok arról cikkeztek, hogy Bohuslav Sobotka miniszterelnök szintén inkább a magországok felé fordítaná népét.
Szeptemberben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Reutersnek adott interjúban igyekezett tompítani a V4-ek egységének megbontásáról szóló híreket, és hangsúlyozta: számos próbálkozás zajlik, ám ezek eredménytelenek maradnak. Alaptalan felvetésnek nevezte, hogy Magyarország vagy Lengyelország elszigeteltté válik az Európai Unióban, és azt is, hogy Szlovákia és Csehország távolodna hazánktól a V4-ek csoportjában.
Kétsebességes, vagy az egyenlőség uniója?
Hogy milyen paktum születhetett Macron és a slavkovi hármas között, illetve, hogy az Európai Unió elindul-e a kétsebességes Európa modelljének irányába, a november 24-ei brüsszeli csúcson dőlhet el. Az új modell esetében kétségkívül fontos szerepe lehet majd az eurózónának. Ebben a tekintetben Szlovákia már előrébb jár, de Csehország is puhatolózik. Bohuslav Sobotka augusztusban amellett lobbizott, hogy országa megfigyelői státuszt kaphasson az eurózóna pénzügyminisztereinek az övezet jövőjéről folytatott tanácskozásain. A cseh kormányfő a Právo című cseh napilapnak arról beszélt, hogy
„ez egy jó ötlet, amelyet Csehországnak az EU magjához való közeledés érdekében tovább kellene fejlesztenie”.
Nem elhanyagolható tény, hogy a felmérések szerint a vállalkozók és a lakosság többsége is ellenzi a közös pénznem gyors bevezetését. A Csehországban hétvégén tartandó választások után azonban új lendületet kaphat a téma.
Brüsszelben egyre többször érvelnek amellett, hogy mindegyik tagországban szükség van az euró bevezetésének felgyorsítására. Ugyanakkor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szeptemberi évértékelő beszédében a kétsebességes Európa ellen érvelt Strasbourgban. Kijelentette, hogy meg kell teremteni az egyenlőség unióját, amelynek tagjai egyenlők a méretüktől és a földrajzi helyzetüktől függetlenül, nem lehetnek másodrangú állampolgárok.
„Európának egyszerre kell lélegeznie a tüdeje keleti és nyugati felével, máskülönben a kontinens légszomjat kap”
– hangsúlyozta.
Egyelőre tehát nyitott kérdés, hogy miként változik a jövőben az Európai Unió, de bármi történik is, az biztosan nyomot fog hagyni a Visegrádi Együttműködésen.
Bővülni vagy nem bővülni
A szövetség zsugorodása és szétesése mellett időről időre a V4 bővítése is téma. Románia kezdettől fogva lehetséges új tagként volt számon tartva, és sokáig lobbizott a bekerülésért, ám mostanra, főként a magyar-lengyel konfrontatív különutas politikának köszönhetően, kihátrált a csatlakozási szándék mögül.
„Az utóbbi időben a visegrádi csoport olyan álláspontokat alakított ki, amelyek lényegesen eltérnek a mieinktől, így szerintem jelenleg nincs realitása annak, hogy Románia közeledne a V4-ekhez”
- jelentette ki a napokban Klaus Iohannis román elnök. Azt is megjegyezte, szerinte a V4-en belül széthúzás tapasztalható, majd hasonlóan nyilatkozott, mint Robert Fico szlovák kormányfő, és azt mondta: bár Románia elutasítja a többsebességes Európa gondolatát, de az Európai Unió kemény magjához akar tartozni.
Hovatovább sógorkoma?
Az osztrák választási eredmény felülírhatja az eddigi forgatókönyveket, legalábbis ebben reménykedik a magyar kormány. A slavkovi nyilatkozat fő kezdeményezője még a Werner Faymann vezette Ausztria volt. Faymann teljesen szemben állt a magyar migrációs külpolitikával, de ebbe bele is bukott. Utódja Christian Kern már óvatosabb, ám Budapest számára még mindig nem a legideálisabb partner volt. Vasárnaptól azonban a magyar kormány migrációs politikájához közelálló, fiatal Sebastian Kurz kaphat lehetőséget a kormányalakításra, amelyben legvalószínűbb koalíciós partnere, a bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) lehet.
Míg Kurz taktikai megfontolásokból „merített” a magyar hozzáállásból, addig az FPÖ mindig is ellenezte a bevándorlást. A szabadságpárt vezetője, Heinz-Christian Strache olyannyira jó példának tartja a magyar kormány politikáját, hogy többször is a V4-hez való csatlakozás mellett érvelt. Strache szerint Közép-Európának egy stabil blokknak kell lennie az Európai Unióban. Tavaly októberben az osztrák parlament elutasította az FPÖ kezdeményezését, amely támogatta volna Ausztria esetleges csatlakozását a visegrádi négyek csoportjához. Sebastian Kurz akkor még külügyminiszterként kiállt a visegrádi államokkal való jó viszony, illetve együttműködés mellett, de azzal érvelt, hogy a csatlakozás többek között azért sem lehetséges, mert a visegrádi államok egy olyan
„zárt klubot alkotnak, ahova nem vesznek fel új országokat”.
Tavaly júliusban Orbán Viktor a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor vitanapján határozottan a V4-ek bővítése ellen foglalt állást. Azt mondta, inkább koncentrikus körök kiépítését tartja jónak olyan országokkal,
„amelyek hozzá tudnak adni a V4-ek erejéhez úgy, hogy nem bontják meg annak a homogenitását”.
Az első számú jelöltnek Ausztriát nevezte, amelyre azért is szükség van, „mert róluk másképpen gondolkodik a külső világ, mint rólunk”. Emellett bejelentett két fontos célt is: egyrészt, hogy a lengyel javaslat nyomán támogatja a V4-ek parlamenti közgyűlésének létrejöttét, valamint, hogy legyen a V4-eknek közös hadserege, ami nem azonos az európai közös hadsereggel.
Szintén a bővítésre mondott nemet az osztrák választás másnapján Szijjártó Péter, miután az európai uniós tagországok külügyminiszterei tanácskozására érkezve Luxembourgban gratulált Sebastian Kurz győzelmének, és kijelentette: örül annak, hogy egy olyan párt és olyan kancellárjelölt nyert Ausztriában, amely a migráció tekintetében, illetve több más fontos kérdésben együttműködött Magyarországgal. Egy újságírói kérdésre azonban elmondta:
a visegrádi országok nem tartják szükségesnek a csoport bővítését.
Ezt szerinte a hatékonyság igazolja és a történelmi hagyományok indokolják. Hozzátette: ennek ellenére a V4-ek szoros együttműködésben vannak Ausztriával, amelyet a jövőben is folytatni kívánnak.
„Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát”
A visegrádi országok közül egyelőre Lengyelország tűnhet Magyarország legstabilabb politikai szövetségesének, de törésnyomok ebben a kapcsolatban is vannak. Elég csak felidézni, hogy márciusban a magyar kormány Donald Tuskot segítette ismét az Európai Tanács elnöki székébe, miközben Orbán Viktor lengyel szövetségese, Jarosław Kaczyński mindent megtett a volt lengyel miniszterelnök kiütéséért. Ennél komolyabb érdekkülönbség mutatkozik meg az energiapolitika és az ezzel összefüggő Oroszországhoz való viszony tekintetében. A történelmi okokra visszavezethető lengyel oroszellenesség köszön vissza Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter szeptemberi szavaiban, kijelentette: 2022-től nem kívánnak több gázt vásárolni Oroszországtól. Ezzel szemben a magyar kormány az Unióban egyedülállóan szoros kapcsolatokat alakított ki Vlagyimir Putyin országával. Ennek egyik legszembetűnőbb példája pedig az orosz hitelekkel megspékelt, sokat vitatott paksi bővítés.
A Visegrádi Együttműködésben tagadhatatlanul ott van a potenciál, hogy Közép-Európa motorja legyen, de az Európai Unión belüli komoly érték- és érdekütközések, a V4 tagországainak szuverén politikai és gazdasági céljai, illetve a nagyhatalmi taktikázások alaposan próbára tehetik a már most törékeny, repedező szövetség jövőjét.