A Fina-delegációk elégedettek a magyarországi vizes világbajnokság előkészületeivel

A Fina-delegációk elégedettek a magyarországi vizes világbajnokság előkészületeivel

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, a nyári vizes világbajnokság szervezőbizottságának vezetője szerint jól haladnak az előkészületekkel, a nézők figyelmét pedig felhívta a május elején induló jegyértékesítésre.

A sportvezető az M1 aktuális csatornának pénteken elmondta: a szervezés legkritikusabb pontja, hogy rendkívül kevés idő áll a rendelkezésükre.

„Jelentem egyébként, hogy jól haladunk, a FINA-delegációk egymásnak adják a kilincset, elégedettek, és odáig vannak, hogy Magyarország újra lehetőséget biztosított a vizes sportágaknak. Mi pedig érezzük ennek a felelősségét, hogy meg kell csinálni. Nyilván vannak nehézségek, de lassan már hozzáedződünk ahhoz, akár a tavalyi Európa-bajnokság kapcsán is, amikor alig több mint két hónap alatt egy buborék Eb-t kellett megszerveznünk”

– nyilatkozta. Hozzátette: amennyiben a magyar szövetségnek nem állna rendelkezésre kipróbált, rutinos szervezőcsapat, akkor ezt a vb-t nem tudnák megrendezni Magyarországon.

„Az elmúlt öt évben legalább öt nagy világeseményt csináltunk, tehát összeforrt, jó csapatunk van”

– hangsúlyozta. Hozzátette: a 2017-es budapesti vb-n a rendezés tekintetében magasra tett szintet nem szeretnék megugrani, akkor ugyanis több év állt rendelkezésükre a szervezésre, és a költségvetésük is sokkal nagyobb volt a mostaninál.

Wladár kiemelte: a Dagály strandon és a Margitszigeti Atlétikai Stadionban ezúttal nem lesz szurkolói zóna, a tervek szerint az a Széchy-medence mellett kerül kialakításra, amelyről folyamatban vannak az egyeztetések. Hozzátette: a jegyértékesítés majd május elején kezdődik, és az öt évvel ezelőtti eseményhez képest szűkösebb lelátói kapacitás miatt érdemes időben foglalni belépőket.

A magyarországi vb-rendezést február 7-én jelentették be, a rangos esemény június 18-án rajtol és július 3-áig tart. Az úszás és a műugrás versenyei a Duna Arénában zajlanak majd, a műúszás a margitszigeti Széchy-medencében lesz, a nyíltvízi úszók a Lupa-tavon küzdenek, míg vízilabdában a szigeti Hajós-uszoda mellett Debrecenben, Sopronban és Szegeden is rendeznek mérkőzéseket.