Gyurta Dániel: nem ezt érdemelte tőlem az edzőm

Korábban is fel tudott állni, ez a célja most is.

Azt már a világbajnokság előtt tudni lehetett, hogy Gyurta Dániel nem igazán tudott előrébb lépni az olimpia óta. Sós Csaba kapitány javasolta is neki, hogy hagyja ki ezt a vb-t, de ő inkább rajthoz állt.

„Számítottam rá, hogy így sikerül nekem ez a világbajnokság, nem ért meglepetésként, ami az előfutamban történt.”

 - mondta Gyurta.

Hozzátette azt is, hogy nem csalódott, mert mindent megtett ebben az évben is a siker érdekében. 2004 után hasonló gödörben volt, de akkor is fel tudott állni, ez a célja most is. Az új edzőjével azon dolgoznak, hogy megváltoztassák a technikáját, de ez nem megy gyorsan, viszont leszögezte, hogy mindenképp folytatja az úszást.

Az egyéni számokat nem, a váltót viszont sajnálja.

„Egyedüli csalódásom az, hogy a váltóban megint hibáztam szerdán…De az egyéni úszásomról nem tudok rosszat mondani, ez volt a száz százalék tőlem.”

Gyurta szeretné bizonyítani, hogy képes újra visszatérni, de azért van benne szomorúság.

„Nagyon-nagyon elszomorít az, hogy szomorúságot okoztam az edzőmnek, Nagy Józsefnek. Elvállalta a közös munkát, dolgoztunk is rengeteget, ennek egyelőre még nem látszik az eredménye. Nem ezt érdemelte tőlem, már csak ezért sem szabad feladnom. Érte is dolgozom majd a jövőben, neki is bizonyítani akarok – és fogok is.”

(fotó: Illyés Tibor / MTI)