A WHO nemzetközi vészhelyzetet hirdetett a kínai koronavírus okozta járvány miatt

A WHO nemzetközi vészhelyzetet hirdetett a kínai koronavírus okozta járvány miatt
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön az új koronavírus által Kínában okozott tüdőgyulladás-járványt.

A döntést Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója jelentette be a szervezet vészhelyzeti bizottságának genfi ülését követően. A szakértőkből álló független testület azt követően foglalt állást a nemzetközi vészhelyzet kihirdetéséről, hogy az összegyűlt bizonyítékok szerint már 18 országba terjedt át a vírus.

A testület hangsúlyozta, hogy nem ajánlja kereskedelmi és utazási korlátozások bevezetését. Egyúttal méltatta a kínai hatóságoknak a járvány megfékezésére tett lépéseit.

  • A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság közlése szerint csütörtök reggelre 170 halálos áldozatot szedett a vírus és 7711-re nőtt az igazoltan fertőzöttek száma, közülük 1239-en vannak válságos állapotban. Az Imperial Collage London kutatói szerint a valós fertőzöttek száma 20 és 100 ezer közé tehető.
  • A koronavírus jelenlegi mortalitása 2,2 százalék, ami elmarad a SARS halálozási arányától. Terjedési sebessége valamivel gyorsabb egy egyszerű influenzánál, de elmarad a szamárköhögéstől vagy a tbc-től.

Még a nemzetközi egészségügyi vészhelyzet kihirdetése előtt sok ország és vállalat tett óvintézkedéseket a vírus terjedésének megfékezése érdekében.

  • Az IKEA és a H&M bezárta kínai üzleteit és több multinacionális vállalat meghosszabbította a holdújévi szabadságokat. A Sturbucks kínai kávézóinak fele is zárva tart.
  • A Facebook felfüggesztett minden, nem létfontosságú utazást Kína szárazföldi területére, és azokat az alkalmazottait, akik a közelmúltban ott jártak, arra kérte, hogy dolgozzanak otthonról.
  • Az Apple rövidítette a kínai üzleteinek nyitva tartását és korlátozta az alkalmazottak utazását.
  • Oroszország lezárta 4300 kilométer hosszú Kínával való határszakaszát.
  • Feltartóztattak egy óceánjárót az olasz partoknál, miután a 6000 utas közül egy hongkongi pár a koronavírus tüneteivel fordult a hajóorvoshoz.
  • A British Airways brit légitársaság legalább január 31-éig törölte az összes Kínába és Kínából közlekedő közvetlen járatát, ugyanígy tett a Lufthansa-csoport is, míg a Finnair finn légitársaság március végéig felfüggesztette a Pekingbe, illetve Nankingba közlekedő járatait, és hasonló intézkedéseket jelentett be több más légitársaság is.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón szintén bejelentette, hogy az elkövetkező napokban leállíthatják a repülőjáratokat Kína és Magyarország között.

Magyarországon egyelőre nem találtak fertőzöttet, de a gödi Samsung-gyár hétfői közleménye szerint munkába állas előtt megelőző orvosi vizsgálatra karanténba helyezik minden Kínából érkező alkalmazottjukat. Egy ma kikerült kép tanúsága szerint pedig már a gyárba is maszkos, védőruhás sofőr szállítja a cég dolgozóit.

 

Evakuálják a Hupejben rekedt magyarokat

Csütörtök délután a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára is sajtótájékoztatót tartott és közölte, hogy több lehetőség közül most azt tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a Vuhanban rekedt magyar állampolgárokat az a francia repülőgép hozhatja el, amely péntek hajnalban indul Kínába.

Menczer Tamás kiemelte:

jelenleg nyolc magyar állampolgár tartózkodik a lezárt Hupej tartományban, hatan Vuhanban, ketten más városokban. Ők mind jól vannak, nem betegedtek meg, és közülük heten szeretnék elhagyni Kínát.

A magyarok szombaton érkezhetnek meg Marseille közelébe, ahonnan Magyarországra hozzák és a budapesti Szent László Kórházban két hétig megfigyelés alatt tartják őket.

Már a bajoroknál is megjelent a koronavírus, száz felett a halálos áldozatok száma

4474 fertőzött, 107 halott Érintett országok: Kína, Hongkong, Makaó, Thaiföld, Tajvan, Vietnám, Szingapúr, Malajzia, Dél-Korea, Kambodzsa, Nepál, Srí Lanka, Japán, Franciaország, Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Németország WHO veszélyességi indexe: a veszély nagyon magas Kínában, magas regionális és nemzetközi szinten is Alig egy hete kezdett cikkezni a nemzetközi sajtó arról az újfajta koronavírusról (2019-nCoV), ami a kínai Vuhanban ütötte fel a fejét.