Összefogás: hálás a segítségért a Calaisnál megvert magyar kamionos és felesége

Önök voltak azok!

Cikkünkben részletesen bemutattuk, hogyan támadták meg Bárándi Attilát a migránsok Calaistól hetven kilométerre, egy kamionos pihenőben. A súlyos sérüléseket szenvedő sofőrnek viszont hosszútávon még nagyobb problémát okozott az a trauma, amit az életéért való küzdelem emléke jelentett: gyakorlatilag pánikbeteg lett, és a debreceni klinikára került, elvesztve megélhetésüket jelentő fizetését.

Segítségre szorul a Calaisnál megvert magyar kamionos

Tavaly szeptemberben súlyosan bántalmaztak a franciaországi Calais közelében egy magyar kamionost a migránsok. Az esetből országos botrány volt, aztán hirtelen csend lett. Pedig az áldozat, Bárándi Attila csak most szorul igazán segítségre, hiszen olyan traumán esett át, ami súlyos kihatásokkal bír mai életére is.

Azt is megírtuk, hogy azon olvasóink, akiknek lehetőségük van rá, hogyan segíthetnek nekik.

A házaspár most az Alfahíren keresztül köszöni meg a segítséget: elmondták, hogy a magánszemélyektől érkezett anyagi támogatás még 1-2 hónapig biztosítani tudja megélhetésüket:

„Köszönjük szépen mindenki segítségét, nagyon jólesett, hogy vannak még akik ha tudnak, lehetőségeik szerint segítenek!”

Bárándi Attila felesége lapunkkal közölte, hogy férje gyógylása még bizonytalan ideig eltarthat, így továbbra is kérdéses, mikor tud újra munkába állni, és egyáltalán milyen feladat elvégzésére lesz képes. Az ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy valaha is vissza mer majd ülni a kamionba.

„A támadás következményei az egész családot érintik, és most nem csak anyagi problémákról van szó (bár ez kétségtelen, hogy a mindennapi megélhetésünket veszélyezteti), de a párom traumát követő személyiségváltozása miatti lelki támogatás is feladatunk, ami természetes, hiszen kitartunk egymás mellett, jóban-rosszban”.