- Törökgáborelemez néven van egy rendszeresen frissülő, 50 ezer kedvelővel bíró közösségi oldala. Milyen céllal indult ez az oldal? Kikhez tud szólni az oldal segítségével?
- Régi történet: az ezen a néven futó blog indult el előbb, 2009 őszén. Akkor született meg a fiam, 133 kilométerre költöztünk a fővárostól, és amúgy is úgy éreztem, hogy egyre kevésbé veszek részt szívesen a magyar média "találjunk egy politológust, aki elmondja a mi véleményünket" játékában. Így aztán elindítottam a saját médiámat, egy blogot, ahol arról és akkor írtam, amiről és amikor én szerettem volna. A blog mellé hoztam létre később a közösségi oldalt, amely azután is életképes maradt, amikor közel hat év után a blogírástól lényegében elbúcsúztam. A közösségi oldalon manapság leginkább olyan írásokat osztok meg és esetleg röviden kommentálok, amelyeket valamiért érdekesnek vagy fontosnak tartok. Bár a nyilvánosság más fórumait csak mértékkel veszem igénybe, ezt az oldalt szívesen ápolom és őrzöm. Egyrészt kifejezetten tanulságos figyelni, hogy miképpen változik a közhangulat, mire és hogyan reagálnak az olvasók, másrészt pedig azt tanultam meg az elmúlt években, hogy az nagyon hasznos, ha a politikával foglalkozó embernek van egy saját kezelésében lévő felülete, ahol azt mond el, amit szeretne. Akik jól ismernek, tudják, hogy mennyire nem vagyok az állandó nyilvánosság híve, de azt nagyon jó dolognak tartom, ha van egy saját ajtóm a világra.
- Ha visszagondol például a 10 évvel ezelőtti belpolitikai helyzetre és a mostanira, akkor milyen változásokat tudna kiemelni? Milyen irányba haladt a hazai politika?
- A szereplők változtak: nem csupán cserélődtek, de maguk is változtak, a tíz évvel ezelőtti világhoz képest azonban alapvetően kevés érdemi, lényegi változást látok. 2007-ben a magyar politika már azon a nyomvonalon haladt, ami a mostani helyzethez vezetett. Más lenne, ha az elemzői pályám kezdetére kérdezett volna. Amikor húsz évvel ezelőtt, 1997-ben elkezdtem hivatásszerűen foglalkozni a magyar politika megértésével, még valóban más logikák működtek. 2002-ben azonban sok minden megváltozott: a Fidesz meglepő veresége és az MSZP-SZDSZ győzelme mindkét oldalt megviselte. Utóbbiaknak lehetőségük nyílt bebizonyítani, hogy komoly gondjaik vannak, ha kormányozniuk kell, előbbiek pedig a hatalom visszaszerzése érdekében nagyon sok mindent feladtak, ami addig látszólag fontos volt nekik. Ez vezetett el 2010-hez, amikor a baloldal - szerintem megérdemelten - történelmi vereséget szenvedett, a Fidesz pedig a kétharmaddal igazolást kapott arra, hogy az a politika-felfogás, amelyet 2002 után meghonosított, hasznos számára.
- Több elemzés is azt mondja, hogy soha nem látott mélységekbe süllyedt a hazai közélet színvonala. Ön hogy látja, kihathat ez akár a jövő évi választási részvételre?
- Egyrészt a tapasztalat az, hogy a kiélezett, durva kampány nem csökkenti, hanem növeli a választási részvételt. Eddig 2002-ben volt a legmagasabb, amikor egy kifejezetten éles és méltányosnak nehezen nevezhető időszak előzte meg a voksolást. Ha a választók azt látják majd - szemben 2010-zel és 2014-gyel -, hogy van tétje a választásnak, akkor a negatív kampány inkább ösztönzőleg fog majd hatni az aktivitásukra. Másrészt azt is látnunk kell, hogy a pártok nem hülyék. Nagyon is tudják, hogy a választók mire vágynak, mivel mozgósíthatók. Ha azt látnák, hogy a durvaságra, a karaktergyilkosságokra nem fogékonyak a választók, nem csinálnák. Hibázni persze ebben is lehet, de szerintem tudatosan lövik be azt a szintet, ami már elég figyelemfelkeltő, de még nem elborzasztó, elriasztó. Megértem azokat, akik a színvonal miatt fanyalognak, de szerintem el kell fogadnunk, hogy a kampány nem úri sport, hanem az emberek meggyőzését szolgáló eszköz a hatalmat megtartani vagy megszerezni akaró politikusok kezében. Változtak a formái, de a logikája mindig is ugyanaz maradt.
- Sok fiatal érzi azt, hogy egy választási kampányban sokkal inkább szólnak a pártok a nyugdíjasokhoz, mint hozzá. Ez a pártok szempontjából logikus, hiszen a nyugdíjasok többen vannak és aktívabbak is. Gondolva a elvándorlás nagyságára is, az ország szempontjából nem rejt ez veszélyeket, hogy ennyire az idősebb generáció érdekei számítanak?
- Amikor az ország szempontjáról beszélünk, először azt kell meghatároznunk, hogy mi az ország érdeke. Talán még azt a kérdést is feltehetnénk, hogy "ki" az ország, de azért az nyilvánvaló, hogy itt a magyarok érdekeiről beszélünk: a most élőkről és a még meg nem születettekről. Innentől azonban egyre nehezebb a helyzet, mert nincs senki felhatalmazva arra, hogy az ország érdekeiről akár a tudomány, akár más nevében beszéljen. Így legfeljebb azt tudom mondani, hogy szerintem mi lenne ez: az itt élők boldogsága, jóléte és a nemzet megmaradása. A társadalom elöregedése és a lakosság számának csökkenése miatt a legfontosabb programnak a gyermekvállalás támogatását és az itthoni boldogulás feltételeinek erősítését tartom. Aki azonban ismeri valamennyire, hogy milyen gondokkal küszködnek a családok, az tudja, hogy ennek nem az az útja, hogy generációkat ugrasztunk össze. Az idősek és a fiatalok egyformán fontosak, de természetesen mást igényelnek a politikától.
- Mi segítheti elő a politikai generációváltást a magyar közéletben? Egyáltalán lehetséges ez, szükséges ez, hogy radikálisan megtörténjen vagy nyugodjunk bele, hogy ez a maga módján természetes módon végbe fog menni? Hozhat ez szemléletmódbeli változást?
- Nem hiszem, hogy a politikai generációváltást segíteni vagy erőltetni kellene. Érdemes mindig nagyobb történelmi távlatokban gondolkozni a politikáról. Márpedig a tapasztalat eddig mindig és mindenhol az volt, hogy soha senki nem maradt örökre hatalmon. A magyar politika jelentős változások előtt áll, a kérdés csak az, hogy ennek mikor jön el az ideje. Az viszont biztos, hogy el fog.
- Örök vita, hogy szimbolikus vagy gyakorlati politizálásra van-e szükség. Miközben például egy Horthy-szobor nagyobb közéleti vitát eredményez, mint mondjuk földeladások, hogyan tudna egy párt megfelelően lavírozni a szimbolikus és gyakorlati témák között?
- Hogy mire van szükség a politikában, azt szerintem nem ilyen megkülönböztetések mentén érdemes megfogalmazni. Ezek elemzői kategóriák, a politikai cselekvők azonban hibát követnek el, ha így gondolkoznak. A politikai napirend meghatározása bonyolult és többszereplős folyamat. Miközben persze vannak olyan kiemelt politikai szereplők, akiknek nagyobb súlyuk van a folyamatban, a többség lehetőségei korlátozottak. Gyakran csak a reagálások érdekesek, időnként nyílik csak meg az a kapu, amelyen keresztül a saját témájukkal tudnak bekerülni a hírekbe.
- Egyetemi oktatóként, hogy látja, elbír évente annyi politológust ez az ország, amennyi végez?
- Ha az elbírás alatt azt értjük, hogy jó-e az, ha sokan, egyre többen tanulnak a politikáról, akkor a válaszom határozott igen. A politika az emberiség legnagyszerűbb és legveszélyesebb eszköze, nagyon fontos, hogy sokan értsék a működését. Ha viszont arra gondol, hogy többszáz végzett politológus el tud-e helyezkedni a tanult szakmájában évente, akkor a válaszom egyértelműen nem. A mainál sokkal több egyetemi hallgatónak kellene többet tanulnia a politikáról, legyenek akár jogászok, közgazdászok, informatikusok vagy tanárok, a politológia szak esetében viszont nyilvánvalóvá kell tenni, hogy más szakkal való párosítás nélkül csak keveseknek lesz esélyük az elhelyezkedésre.
- Hogyan tud egy politológus független maradni tárgyától? Életszerű-e, hogy teljesen ki tudja zárni érzelmeit, szimpátiáját?
- Hasonló kérdésekre mindig azt válaszolom, hogy érdemes elválasztanunk egymástól a semlegességet és a függetlenséget. Előbbi megvalósíthatatlan: nincs olyan ember, aki ne gondolna valamit a világról, ne lennének értékválasztásai, szimpátiája. A politikát nem lehet úgy vizsgálni, mint a békát. A politikában a megfigyelő is, mint minden ember, benne van, és ez elkötelezetté - azaz nem semlegessé - teszi. A függetlenség viszont, ha valakinek ez fontos, megvalósítható. A függetlenség ellentéte a függőség: ha valaki azért mond vagy tesz valamit, mert ezt mások elvárják tőle, akkor nem szabad ember. Ez nem baj, de tény. Akik vitatkozni szoktak ezzel a megközelítéssel, azoknak általában egy egyszerű tesztet szoktam ajánlani: mindenfajta egzisztenciális vagy egyéb kívülről érkező fenyegető hatás nélkül mondhatná-e annak az ellenkezőjét, amit amúgy mond. Ha igen, akkor független. Ha nem, akkor függő.
- Az amerikai elnökválasztáson is láttuk, hogy milyen nagy szerepe van a közösségi médiának. Magyarországon mekkora a jelentősége, és mi várható ezen a téren?
- Nyilvánvaló, hogy egyre jelentősebb a szerepe. Azt szokták mondani, hogy azért érdemes figyelni az amerikai kampányokat, mert pár éves késéssel nálunk is ugyanaz fog majd történni. Ahogy az interneteléréssel rendelkezők száma nálunk is egyre növekszik, látható, hogy a politika is a netre költözik. Mindez nem jelenti azt, hogy a hagyományos eszközök elsorvadnak: a televízió itthon még nagyon sokat számít, hiszen az idősebb generációt leginkább ezen keresztül lehet elérni, a napi- és hetilapok pedig a politikai napirendképzésben játszanak jelentős szerepet. Ha azonban a fiatal generációra nézünk, akkor egyértelmű, hogy milyen lesz a közeljövő politikája. Nálunk az egyetemen már a média szakos hallgatók sem nagyon olvasnak nyomtatott lapokat, televíziót pedig – hagyományos értelemben – szinte soha nem néznek. Őket csak az interneten és különösen a közösségi médiás tereken tudja megszólítani a politika.
- Egyre többen hallani a nagyhatalmak dezinformációs hadviseléséről, az álhírekkel történő befolyásról. Tényleg ennyire ki vagyunk téve a "fake news" veszélyének, vagy az egyre tudatosabb médiafogyasztási szokásaink miatt ez kevésbé eredményes? Lehet Magyarországon is befolyásoló hatása ennek a jelenségnek?
- Lehet, igen, de azért ez sem új jelenség, már az ókorban is vannak példáink a fake news-ra. Ami talán újdonság, az a nagyüzemi módszer, és a közösségi média tudatos használata. Nincs abban semmi meglepő, hogy a politikai befolyás erre a világra is kiterjed. A meglepő inkább az, hogy azok, akiknek érdekükben állna fellépni ezellen, vagy akiknek az lenne a feladatuk, hogy felhívják a figyelmet az álhírekkel operáló, döntően külföldi oldalakra, azok alig-alig lépnek. De talán csak a reakcióidejük rossz.
- Végül egy kérdés még a labdarúgásról (Török Gábor az MLSZ elnökségi tagja is - a szerk.). Tavaly nyáron a mennyben jártunk a nemzeti tizenegy miatt, az idei nyár hangulatát pedig egy andorrai elleni kínos vereség alapozta meg. Ezek a végletek fogják uralni az elkövetkező pár évben a magyar focit?
- Hát, már az is egy fokkal jobb az ezt megelőző évtizedekhez képest, hogy nem csupán az egyik véglet – mélypont - van jelen a magyar fociban. Ugyanakkor azt gondolom, hogy érdemes lenne sokkal-sokkal realistábban látni a helyzetünket. A magyar focinak jelenlegi állapotában nincs esélye arra, hogy úgy szerepeljen, ahogy az a magyar tradíciók alapján sokak szerint elvárás. Sem a játékosállomány, sem az utánpótlás mai helyzete nem ad esélyt arra, hogy elhiggyük: mostantól minden világversenyre ki fogunk jutni. Nagyon meg kell becsülnünk az eredményeinket, és nagyon meg kell küzdenünk olyan csapatok ellen is, mint Feröer vagy Andorra. Ez a realitás, nem az az álomvilág, amit sajnos elég sokan építgetnek. Ettől még lehet szeretni a magyar focit, lehet élvezni a magyar bajnokság meccseit, lehet drukkolni a magyar válogatottnak, de világszínvonalról beszélni önámítás.