Valamint az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke is. Az Állatportál hívta fel rá a figyelmet, hogy Semjén múlt héten interjút adott egy vadászati szaklapnak, amelyben sikerült a szájával kimondania azt, hogy
"Ha én kidobott, kóbor kutya lennék, akkor azt kívánnám, hogy egy jól irányzott lövéssel ejtsenek el, mintsem nyomorultul fagyjak meg, megegyen a rüh, éhen pusztuljak vagy elüssön egy autó és az árok szélén még napokig kínlódjak."
Gondoljunk bele egy pillanatra: Orbán Viktor hűséges feltapsolója (nála nagyobb átéléssel senki nem tudja összeütni tenyereit a parlamentben a kormányfő hallatán) egy kóbor kutya. Vakarózik, éhes, fázik. De nem otthont keres, s gazdát, aki szereti, akit szerethet, nem a túlélés ösztöne dolgozik benne, hanem egyszer csak megfogan benne a gondolat:
"Ej, de jó volna, ha valaki egy jól irányzott lövéssel kinyírna a francba!"
Hát nem. Ez nem így működik. Persze, semmi kétség, ha az emberekre is veszélyes kutya garázdálkodik valahol, azt nem lehet hagyni, de azért e között, és a semjéni "lőjünk le minden kóbor kutyát" között van átmenet.
Ha én Semjén Zsolt lennék, akkor azt kívánnám, hogy, áááá.... Inkább nem kívánok semmit, egyszerűen csak örülök, hogy nem vagyok Semjén Zsolt. És még sokan nem azok. Hála Istennek!
Fürge barátunkat négy éve azután fogadtuk örökbe, hogy Semjén Zsolt, meg más sem durrantotta le. Ehelyett jó érzésű embereknek köszönhetően bekerült a kecskeméti menhelyre. Az utcáról. Ahova kidobták. Bolhák, kullancsok tömegei kínozták, miközben betegen, árván kóborolt.
Most pedig megyek, megszeretgetem öreg kutyánkat, és közben hálát adok a Jóistennek, hogy sokkal több a nem Semjén Zsolt, mint a Semjén Zsolt.