27 nagyon súlyos másodperc, amiben Orbán egy hazugságra építette fel a 2018-as választási győzelmét

Miniszterelnök ilyen butaságot nem mondhat a választóinak.

Orbán Viktor nem sugalmaz, nem sejtet, nem gyanít. Orbán Viktornak a NER-ben erre már nincsen szüksége. Csúnyán hangzik, de nincs mit mondani: Orbán Viktor egyszerűen belehazudik az őt megtapsoló magyarok szemébe, majd a mögötte álló médiarendszer kínosan ügyelni kezd rá, hogy ez lehetőleg soha ne derüljön ki.

Hogy miről van szó? Persze, hogy a bevándorlásról és a határzárról. Arról, hogy marad-e a kerítés, vagy sem 2018 után. Rendkívül fontos kérdésről van szó, amihez úgy tűnik, rendkívüli átverések társulnak.

Orbán Viktor Tusványoson azt mondta, hogy amíg ő Magyarország miniszterelnöke, addig a kerítés állni fog, és a bevándorlóktól megvédik majd hazánkat, valamint Európát. Tegyük hozzá, hogy ezzel nincs is különösebb baj, legyen így. Tényleg.

Azzal viszont már óriási baj van, amit utána mondott, méghozzá szemrebbenés nélkül: Orbán Viktor azt mondta, az ellenzék (tehát AZ ellenzék, mindenki) lebontaná a kerítést, és beengedné a bevándorlókat. Csak ők nem, csak a Fidesz-KDNP nem. Nyilván nekünk, hazánkat féltő magyaroknak ezért kell rájuk szavaznunk, hiszen többségünk nem akar újabb inváziót. Egyszerű, nem?

Csakhogy ez egy olyan hazugság, ami még a Fidesz-szavazók részéről is megbocsáthatatlan. Megbocsáthatatlan, mert nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor pontosan tudja, mit akarnak az ellenzéki pártok. És ha pontosan tudja, akkor azt is pontosan tudja, hogy amit elmondott, az egy totális hazugság. És a szavazóknak hazudni sértő, főleg a sajátoknak.

De miért hazugság ez?

Mert a dolog ott kezdődik, hogy a Fidesz az egész kerítésépítést a Jobbiktól, valamint Toroczkai Lászlótól vette át. Azóta pedig a Jobbik mást sem mond a kormánynak, minthogy ne csak kerítés legyen, hanem állítsák vissza a rendes határőrséget is. Ezt olyan sokszor elmondták már, hogy megszámolni is lehetetlen.

És erre mondja azt Orbán Viktor a szavazóinak, hogy rajta kívül mindenki lebontaná a kerítést.

Hazugság? Persze, hogy az. Sértő? Az a minimum.

Egyébiránt illik megjegyezni, hogy ez a miniszterelnökhöz méltatlan viselkedés szokásos módon megint közvetlenül a Jobbik lejáratását célozza, de a kerítéslebontásról szóló kijelentések olyan eszementek, hogy még a baloldalra sem igazak. Persze, tényleg nehéz lenne megbízni a liberális pártokban egy ilyen kérdésben, de Orbán Viktor azt mondta, hogy az ellenzék nyíltan felvállalta, hogy lebontaná a kerítést.

Ezzel szemben még Fodor Gábor (!!!) is azt mondta az Alfahírnek tavaly márciusban, hogy ha nincs jobb megoldás a kerítésnél, akkor maradnia kell, de még Botka Lászlót is csak szavainak kiforgatásával lehetett behúzni a csőbe.

Zárójelben:

Orbán Viktor a magyar föld kiárusításáról is azt mondta 2010-ben, hogy amíg ő lesz a miniszterelnök, addig a külföldiek nem jutnak itt földhöz. Aztán jutottak, méghozzá tömegével. Most ugyanezt mondja a határzárral kapcsolatban.

Tehát a lényeg az, hogy a kerítés körül olyan politikai konszenzus van, ami mellett kizárt, hogy bárki egyik pillanatról a másikra nekiállna a bontásnak.

És ami mindennél nyilvánvalóbb, hogy végképp nem tenne ilyet az a Jobbik, ami az egész kerítésnek az ötletadója volt, és ami a mai napig a határőrség visszaállításával erősítené tovább a védelmet.

Orbán Viktor pedig, aki mindezekkel nyilván teljesen tisztában van, mégis azt mondta, hogy csak ők tartanák meg a kerítést. Ekképpen pedig sajnos ki kell mondanunk, hogy ilyen szintű és minőségű hazugságok után a demokrácia szégyenfoltja volt minden egyes tapsolás, amit a miniszterelnök kapott.

Mert hazugságot nem szabadna megtapsolni még akkor sem, ha jól hangzik.