A Jobbik követeli a hatóságoktól, hogy tisztázzák az Arton Capitalnál történt betörést

Még április elején törtek be gyanús körülmények között az Arton irodájába.

Múlt héten a Magyar Nemzet cikke alapján az Alfahír is beszámolt arról, hogy a Fővárosi Cégbíróságnál leadott dokumentumok szerint Kosik Kristóf, Rogán Antal és Habony Árpád ügyvédje intézi a letelepedésikötvény-forgalmazó, az Arton Capital Hungary Kft. hivatalos ügyeit. Azt is írtuk, hogy még április elején törtek be gyanús körülmények között az Arton irodájába. Az ügy már ismert részleteit tekintve nem véletlenül jegyeztük meg, hogy az ügy simán lehetne egy baljós politikai szálakkal megspékelt bűnügyi thriller sztorija is.

Szilágyi György, a Jobbik parlamenti képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a rendőrség és a belügyminiszter négy hónapja nem válaszol az ügyben feltett kérdéseikre, például arra, hogy a betörést elkövetők és a 600 millió forint készpénz mellett egy szervert is eltulajdonító ismeretlenek hozzájuthattak-e nemzetbiztonsági szempontból fontos adatokhoz.

Hozzátette: felvetődik a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal érintettsége is, mivel az Arton Capital tevékenységét a miniszter és Habony Árpád közös ügyvédje is segítette, a társaság ügyvezetője és egyik tulajdonosa pedig Rogán Antal egyetemi évfolyamtársa.

A Jobbik azt szeretné, ha a kormány semmilyen formában nem venne részt az ilyen "piszkos ügyekben", és a szegény migránsokhoz hasonlóan a gazdag migránsok Magyarországra érkezését is megállítaná – jelentette ki Szilágyi György.

A részletek kapcsán már többször megírtuk, hogy a kormányfő lányát és vejét, Orbán Ráhelt és Tiborcz Istvánt Bahreinben kalauzoló tiszteletbeli konzul, Garamvölgyi Balázs  a térségben segítette az Arton munkáját. A bolgár származású Balogh Radosztina, az Arton ügyvezetője és egyik tulajdonosa pedig Rogán Antal egyetemi évfolyamtársa volt. A névadó Arton Group még májusba kiszállt a társaságból (Arnold Artonnról a Jobbik korábban azt állította: ugyanazt vallja és ugyanazt mondja, mint a kormány mumusa, Soros György, akinek a pénzén nevelkedett jó néhány kormánypárti politikus is.)

A Magyar Nemzet múlt hét pénteki cikkében azt írta:  az Arton Capital Hungary Kft. tulajdonosi körének szűkülése már önmagában is említésre méltó fejlemény, hiszen a váltásra nem sokkal azután került sor, hogy az Arton irodájába betörtek.