Rogán Antal ügyvédje intézi a kirabolt Arton ügyeit

Az ügy simán lehetne egy baljós politikai szálakkal megspékelt bűnügyi thriller sztorija is.

A lap emlékeztet rá, hogy Kosik Kristóf neve nem először merül fel a letelepedési kötvények kapcsán. A Magyar Nemzet korábban már megírta, hogy ügyvédi irodája ötezer eurót, azaz több mint másfél millió forintot kapott minden egyes letelepedni szándékozó kínai ügyféltől. Csak ebből közel tízmilliárd forintos bevétele származhatott az ügyvédi irodának – írja a lap.

Azt is hozzáteszi, hogy Kosik Kristóf korábban többször is eljárt Rogán Antal, illetve Habony Árpád megbízásából, sőt a Magyar Nemzet úgy tudja: ő írta azt a jogszabály-módosítást is, amely lehetővé tette a letelepedésikötvény-program módosítását 2012-ben.

A lap azt is tudni véli, hogy a Kosik ügyvédi irodának dolgozik Rogán Antal egy másik bizalmasa, a volt belvárosi fideszes képviselő Kertész Balázs is. Az Index tavaly egy terjedelmes oknyomozó anyagban azt írta róla, hogy

a belvárosban ő volt Rogán háttérbe húzódó gazdasági jobbkeze és az ingatlaneladási rendszer meghatározó figurája.

Micsoda szövevényes thriller lehetne az Arton-ügyből

Még április elején törtek be gyanús körülmények között az Arton Capital Kft. irodájába. Az ügy simán lehetne egy baljós politikai szálakkal megspékelt bűnügyi thriller sztorija is. Már önmagában a Rogán Antalhoz köthető egész letelepedésikötvény-biznisz is messziről bűzlik. És milyen meglepő, magához az Artonhoz is több szállal kötődik az érinthetetlennek tűnő Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.

De kezdjük ott, a sajtó hetekig hangos volt amiatt, hogy az Arton irodájába betörtek és mennyi készpénzt vittek el, pedig nem is ez az érdekes. Sokkal fontosabb, hogy elvitték a letelepedésikötvény-biznisz adatait (mi minden derülhetne ki ezekből….?) tartalmazó szervert is. Ha valami ügy, akkor ez az. És bár készséggel elhisszük, hogy a rendőrség nagyon dolgozik az ügyön, de vélhetően soha az életbe nem fog előkerülni az a bizonyos szerver.

Mostanra azonban jó néhány részlettel gazdagabbak lettünk Arton-ügyben. Mint kiderült, Kosik Kristóf járt el ügyvédként a kínai piacon árusító HSSDF és az Arton jogi ügyeiben is. A kormányfő lányát és vejét, Orbán Ráhelt és Tiborcz Istvánt Bahreinben kalauzoló tiszteletbeli konzul, Garamvölgyi Balázs szintén a térségben segítette az Arton munkáját. A bolgár származású Balogh Radosztina, az Arton ügyvezetője és egyik tulajdonosa pedig Rogán Antal egyetemi évfolyamtársa volt. A névadó Arton Group még májusba kiszállt a társaságból (Arnold Artonnról a Jobbik azt állítja, hogy ugyanazt vallja és ugyanazt mondja, mint a kormány mumusa, Soros György, akinek a pénzén nevelkedett jó néhány kormánypárti politikus is.)

A Magyar Nemzet szerint az Arton Capital Hungary Kft. tulajdonosi körének szűkülése már önmagában is említésre méltó fejlemény, hiszen a váltásra nem sokkal azután került sor, hogy az Arton irodájába betörtek. A történet nem csupán forgatókönyv ötletnek állná meg a helyét, de egy magyar John le Carré is ihletet meríthetne belőle.