Egy büszke Magyarországhoz büszke emberek is kellenek

„Ez olyan bűn a néppel szemben, amit csak a háborús bűnökhöz hasonlíthatunk.”

Varga-Damm Andrea a Fidesz által megfogalmazott, igaz csak politikai termékként használt, és azóta elfeledett polgári Magyarországra utalt.

Elképesztő, de jelenleg több mint 5 millió magyar ember él olyan háztartásban, amelynek bevétele nem éri el a létminimum szintét.

Ez olyan alacsony szint, hogy nem értem, hogy élik meg a holnapot – érzékeltette a helyzetet a jobbikos képviselőjelölt.

„Ez olyan bűn a néppel szemben, amit csak a háborús bűnökhöz hasonlíthatunk”

- figyelmeztetett mindenkit Varga-Damm Andrea, amiért a Fidesz nevében bocsánatot is kért a polgároktól.

Azt ugyanakkor elismerte, hogy az elmúlt 27 év azon politikai erőinek kellene elszégyellnie magát, amelyiknek lehetősége lett volna a magyarországi bérek felzárkóztatására, de mégsem cselekedett.

S hogy ez mennyire így van? Az Uniós tagságunk óta 7 százalékkal csökkent a magyar bérek értéke a németországiakhoz képest, miközben még Bulgáriában is sikerült közelebb kerülni a nyugati bérszínvonalhoz.

„A büszke Magyarországhoz büszke emberek is kellenek, de az aki nem tudja felemelni a fejét, az csak szégyen országát építeni”

- mutatott rá Varga-Damm Andrea, hogy a polgári léthez elengedhetetlen a méltányos bér.

Mozgásba lendült a faltörő kos, az Európai Unió utolsó esélye!

Vona Gábor augusztus 20-án ünnepélyesen is útjára indította a béruniós kezdeményezést: a Jobbik Városligetben tartott családi napján a legerősebb ellenzéki párt elnöke nemcsak arra figyelmeztetett, hogy létérdeke az Európai Uniónak a bérek felzárkóztatása, hanem arra is, hogy régiónk kormányainak a felelőssége ennek a történelmi lehetőségnek a kihasználása.

Mint ismert, Vona Gábor kijelentette, a Jobbik 2018-as győzelme az egyedüli biztosítéka a polgári Magyarország vízió megvalósulásának. A legerősebb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje akkor kiemelte, a polgárosodás alappillére a tudás mellett az anyagi függetlenség.