Mozgásba lendült a faltörő kos, az Európai Unió utolsó esélye!

Vona Gábor aláírásával elindult a történelmi folyamat, a béruniós küzdelem.

Vona Gábor vasárnap aláírásával útjára indította a Jobbik béruniós kezdeményezést, a párt augusztus 20-ai családi napi rendezvényén. A legerősebb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje ezt megelőzően kérdésekre válaszolva mutatta be a nyolc uniós tagállamban zajló kampányt, amelynek célja, hogy az EU alapelvei közé bekerüljön az egyenlő munkáért egyenlő bért elve.

A politikus üzent a kritikusoknak is, egyrészt azzal, hogy akik ellenvéleményt fogalmaznak a béruniós kezdeményezéssel kapcsolatban, azok valószínűsíthetően arra sem vették a fáradtságot, hogy elolvassák a kezdeményezést, „így fogalmuk sincs miről van szó”, másrészt a bérunió nem arról szól, hogy holnaptól emelkednek a fizetések.

„Ez egy Európa-terv! Mert valami nincs rendben az Európai Unióban”

- utalt arra Vona Gábor, hogy csak egy belépéskori ígéret maradt a kelet-közép-európai bérek felzárkóztatása. Egy rendszerhibának nevezte azt, hogy csak az új piacok és az olcsó munkahelyek érdekében bővítették az EU-t.

Ugyanakkor a bérunió megvalósítható, és ennek van történelmi példája is, lett légyen az NDK ma már a 14. legfejlettebb régió az Európai Unióban. „Ami sikerült az NDK-nak, az az egész Európai Uniónak is sikerüljön” - jelentette ki a Vona Gábor, aki szerint mindez csak akarat kérdése. Maradva Kelet-Németország felzárkóztatásával: az ottani a bérunióval nem gyengébbek, hanem erősebb lettek a németek. Ugyanis:

„Vagy bérunióval lesz Európai Unió, vagy nem lesz Európai Unió.”

Hangsúlyozta: a polgári kezdeményezés a legmagasabb fórum az EU-n belül, ha lenne ennél magasabb szint, akkor azon kezdték volna, majd értetlenségének hangot adva azt a kérdést tette fel: "de ezt miért nekem, miért a Jobbiknak, miért ellenzékből kell megcsinálni". Aztán meg is válaszolta ezt: az elmúlt 27 év kormányai az olcsó munkaerőre alapozták a magyar gazdaságot.

„Játszunk el a lehetőséggel, hogy Orbán Viktor állt elő a bérunióval! A Jobbik támogatná? Igen!”

- mutatott rá arra, hogy a bérek felzárkóztatása meglátása szerint pártok feletti kezdeményezés, hozzáfűzve:

„hogy van bőr a képén valakinek arra, hogy nem támogassa, hogy tisztességes béreket keressenek a magyar emberek?!”

Vona Gábor a pártokfelettiségre utalva arra is kitért, hogy nemcsak a jobbikosoknak szeretne európai bért. A bérunió zászlaját a Jobbik emelte magasba, de mindenkit várnak, aki ezt a zászlót akarja tartani – fogalmazott a miniszterelnök-jelölt.

A Jobbik elnöke szerint az új Európa létrehozásban van egy megoldandó házi feladatunk is. Ugyanis olyan helyzetbe kell hozni Magyarországot, hogy ezt a lehetőséget ki tudja használni, hiszen a Fidesz az elmúlt hét évben csak annyit ért el, hogy a minimálbér lassan eléri a létminimum szintjét.

Közép-Európa Svájca lehetnénk Vona Gábor szerint, ha az a 62 ezer milliárd forintnyi vagyon nem vándorolna el korrupciós, offsohre csatornákon, és inkább a bérekre fordítanánk.

Hangsúlyozta: az nem gazdaságpolitika, hogy Mészáros Lőrincet mindenhez hozzájuttatjuk, inkább a magyar kis-és középvállalkozásokat kellene támogatni, hogy kijussanak a nemzetközi piacokra.

Vona Gábor kiemelte azt is, hogy a béruniós kezdeményezést támogató aláírások száma egy üzenet Brüsszelnek.

„Ez egy faltörőkos, minél többen álluk mellé, annál könnyebben tudjuk ezt a brüsszeli kaput áttörni”

- érzékeltette a pártelnök a történelmi lehetőséget.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a nyugdíjasoknak is érdeke a bérunió támogatása.

"Én bocsánatot kérek a nyugdíjasoktól is, de a Fidesz nevében"

- mert olyan országban élünk, ahol meghamisított hírekkel próbálják manipulálni őket, mert igazságtalan a nyugdíjrendszer, mert nem látja a saját gyermekét, unokáját, indokolta kijelentését Vona Gábor, egyúttal megígérte, ez meg fog változni 2018-ban a Jobbik győzelmével.

A Jobbik elnöke szerint már csak azért is érdeke a nyugdíjasoknak aláírni a béruniós kezdeményezést, mert a magasabbak a bérek magasabb nyugdíjat is generálnak.

Szerinte azt is meg kell érteni, hogy a munka önmagában kevés: „ha van a munka mellé tisztességes bér, akkor van minden”.

A bérunió kapcsán a Jobbik nemcsak az aláírókra számít, hanem azokra is, akik tevékeny munkájukkal segítik a kampányt, illetve az ismeretterjesztésben vesznek részt:

„ebben nagyon rászorulunk minden magyar emberre, mert ez az Európai Unió utolsó esélye. A következő egy-két évben eldől az EU sora”

- jelentette ki, hozzátéve, hogy nem engedhetjük meg, hogy a fejünk fölött döntsenek.

"Azt a faltörőkost közösen kell felemelni: hogy az Európai Unió ez embereké legyen!"

- szögezte le Vona Gábor, aláhúzva, az a céljuk, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson.

A kezdeményezés sikeréhez hozzájárul, hogy azt kormányon tudják majd folytatni – fejtegette Vona Gábor a 2018-as választások tétjét. A Jobbik elnöke figyelmeztetett:

„az MSZP és a Fidesz képesek összefogni azért, hogy megakadályozzák Magyarországon a szebb jövőt”.

A jövő évi választások hosszútávon változtatják meg az országot: arról döntünk majd, hogy a rögeszmék, vagy józan ész vezesse az országot – magyarázta