2017. 09. 08. 19:57

A Jobbik a szakszervezeteknek adja a béruniós kezdeményezést

Három órás szakszervezeti konferencia zajlott le péntek délután a Parlamentben: huszonhárom szakszervezet közel ötven tagja fogadta el a béruniót célzó európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban a Jobbik meghívását. A konferencián a bérunió lengyelországi és bolgár kezdeményezői is képviseltették magukat.

A Parlament előtt tartott sajtótájékoztatóján Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője, és a bérunió ügyét elindító polgári bizottság képviselője elmondta: kezdettől fogva az volt a céljuk, hogy „társadalmasítsák” a bérunió ügyét, és civil szervezeteket, szakszervezeteket, ipartestületeket, illetve különböző ágazatoknak a képviselőit tudják megszólítani. Bejelentette:

a kezdeményezést ki akarják szabadítani a politika fogságából, és átadni a szakszervezeteknek.

Ennek a részleteinek egyeztetésére hívta össze a Jobbik azt a szakszervezeti konferenciát, amelyet Gyöngyösi Márton sikeresnek nevezett.

A sajtótájékoztatón a konferencián résztvevő Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének vezetője úgy fogalmazott: az egyenlő munkáért egyenlő bér elve egyet jelent a szolidaritással. Ez a fogalom azonban az elmúlt években nagyon megkopott a magyar munkavállalói társadalomban. A bérunió ügyét nemes kezdeményezésnek nevezte, amit kimondottan fontos támogatniuk, azzal szolidaritást vállalniuk a szakszervezeteknek. Ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy vannak olyan szakszervezetek, amelyek elsőre „valamiféle politikai megfelelésnek” engedve egyelőre nem akarják, vagy nem tudják támogatni.

„Én úgy gondolom, hogy ha egy szakszervezet a munkavállalók bérfelzárkóztatásának eredményességét nem támogatja, az az általa képviselt munkavállalók, és egyúttal a magyar szakszervezeti élet elárulását jelenti” - fogalmazott.

Vámos Csaba arról is beszélt, hogy a konferencián a szakszervezetek képviselői örömmel fogadták a Jobbik felajánlását, vagyis hogy a párt átadja a kezdeményezést a szakszervezeteknek. Hozzátette: leginkább a szakszervezetek feladata lett volna, hogy a béruniós kezdeményezést elindítsák. Vámos Csaba reagált a rosszindulatú támadásokra is:

„Azt üzenem valamennyi politikai pártnak, hogy szálljanak le a béruniós kezdeményezésről. Ne degradálják politikai kérdéssé. (…) Nincsen jobbos és balos melós, elégedett és elégedetlen melós van”

- jelentette ki.

Marek Mnich, a lengyel Szolidaritás 80 szakszervezet elnöke szerint a konferencia segített eloszlatni azokat az aggodalmakat, hogy a magyar szakszervezetek nem támogatják a béruniós kezdeményezést, sőt, deklarálták, teljes mellszélességgel támogatják azt. Arról is beszélt: Vona Gábor és Gyöngyösi Márton aláhúzták, hogy a béruniós kezdeményezést átadják a szakszervezeteknek, ők a továbbiakban visszavonulnak, csak kívülről, a háttérből fogják támogatni a folyamatot. Bejelentette: Lengyelországban már megkezdték a támogatói aláírások gyűjtését, de majd szeptember 19-20-21-én fog hivatalosan is megkezdődni a sajtó bevonásával a kampány.