Így lehet megúszni a vagyonnyilatkozattal való trükközést, ha fideszes az ember

Ilyenkor a rendőrség egyből nagyon megértő lesz.

"Ha most beírok 300 millióval többet, mi van akkor? Semmi."

- év elején Farkas még így reagált azokra a sajtóértesülésekre, miszerint a részére 2012 óta folyósított, összesen több mint 2,5 milliárdos mezőgazdasági támogatásból mindössze 925,5 milliót sikerült feltüntetnie a vagyonnyilatkozatában.

Védekezésként akkor azzal érvelt, hogy minden évben csak az arra az évre megítélt támogatásból már megkapott pénzeket vallotta be, a későbbi kifizetéseket nem.

Hogy mi maradt ki a "feledékeny" fideszes politikus bevallásából, arról itt olvashat részletesebben:

Íme Farkas Sándor, a vagyonnyilatkozatok virtuóza

Tavaly Farkas Sándor kapta a legtöbb állami és uniós támogatást. A résztulajdonában lévő cég már régóta jól teljesít: 2012 óta összesen több mint 2,5 milliárdos mezőgazdasági támogatásban részesült, írja a Direkt36. Farkas viszont ebből csak 925,5 milliót tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában.

Az egykori fideszes feljelentőművész, Tényi István rá is repült az ügyre, és költségvetési csalás, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kezdeményezett eljárást Farkas ellen.

Nem meglepő módon a rendőrség a szeptember 13-án kelt határozatában

megszüntette a kormánypárti képviselő elleni nyomozást.

Az ITT olvasható iratból kiderül, hogy a balhét a Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt. főkönyvelője vitte el, ugyanis az indoklás szerint az ő tévedése miatt került kevesebb összeg Farkas vagyonnyilatkozatába.

A hatóság ennek fényében - mindenki számára ismert, határtalan jóindulatáról tanúságot téve - úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a fideszes politikus nem szándékosan követte el a visszaélést, csupán

"kellő körültekintés hiányában, nem kellő gondossággal, alapossággal járt el".

Szerintük ezt az a tény is alátámasztja, hogy Farkas Sándor május végén a helyes adatokkal módosította a vagyonnyilatkozatát.

Úgy tűnik, egy folyamatban lévő nyomozás és a sajtó fokozott érdeklődése mellett hirtelen mégsem lett olyan mindegy, hogy beír-e "300 millióval többet", vagy sem... Ki érti ezt?

Vajon mit mondhat egy fideszes politikus, ha hazaküldi őt Rogán Antal? Erre kerestünk példát

Lapunk számolt be elsőkét Rogán Antal zseniális gondolatáról, miszerint a fideszes országgyűlési képviselőket visszaküldi a választási körzetükbe, lett légyen ennek bármekkora veszélye is. A cél egyszerű, hazugságokkal elfedni a nyugdíjasok valóságos problémáit. Azonban ez egyáltalán nem olyan könnyű feladat, mint ahogy azt a propagandaminiszter elképzeli.