Jobbikos javaslatra az erzsébetvárosiak maguk dönthetnek a bulinegyedről

A nép pártján állva.

Helyi népszavazást írt ki mai ülésén a bulinegyed zárórájáról a VII. kerületi önkormányzat. Az ügy előzménye, hogy a belső-erzsébetvárosi polgárok egyre élhetetlenebbnek ítélték meg lakókörnyezetüket, ennek érdekében tüntetést is szerveztek a lakók.

Őszre ígér szigorítást a bulinegyed fideszes polgármestere

A fideszes politikus a lapnak elmondta: célja, hogy a VII. kerület elsősorban az ott lakók számára legyen élhető, ezért olyan egyeztetéssorozatba kezdett, amelynek alapján szeptember közepére a kerületvezetés tárgyalható rendelettervezetet nyújt be a képviselő-testület elé. Az egyeztetéssorozatba állítólag bevonná a lakókat, civil szervezeteke, a szórakozóhelyek tulajdonosait, bérlőit, illetve a kerület országgyűlési képviselőjét, és minden helyi önkormányzati képviselőt.

Vattamány Zsolt, a kerület fideszes vezetője a bulinegyed lakóinak tüntetését követően nyilatkozta: „a célja elsősorban az, hogy a VII. kerület az ott lakók számára legyen élhető, ezért rendelettervezetet készítenek az érintettek bevonásával”. Ezek után állt elő egy olyan tervvel mely szerint:

  • 24 óra után semmilyen esetben sem tarthatnak nyitva majd az üzletek (egy alternatíva szerint a Király utca, az Erzsébet körút páratlan oldala, a Rákóczi út és a Károly körút által határolt területre lehetne csak kiadni éjszakai nyitvatartási engedélyt)
  • kötelező lesz biztonság őrt alkalmazniuk,
  • nyitott ajtónál, ablaknál nem szólhat a zene,
  • fogyasztástól függetlenül engedélyezniük kell a mosdóhasználatot,
  • továbbá napi többször takarítania kell a szórakozóhely előtti járdaszakaszt.

Szigorítások jönnek a bulinegyedben

Vattamány Zsolt, Erzsébetváros fideszes polgármestere a bulinegyed környékén lakók júliusi tüntetését követően nyilatkozta, hogy a célja, elsősorban az, hogy a VII. kerület az ott lakók számára legyen élhető, ezért rendelettervezetet készítenek az érintettek bevonásával.

A helyi önkormányzat mai ülésén a terem zsúfolásig megtelt, lakók és vendéglátósok is tiszteletüket tették. A képviselők a vita végén Stummer János jobbikos képviselő javaslatára egy 200 millió forintos átcsoportosítást szavaztak meg a köztisztaság és a közbiztonság megszilárdítására. A kötelező éjféli zárórát a képviselők elvetették, helyette úgy döntöttek, a kerületiek helyi népszavazáson foglalhatnak állást abban a kérdésben, hogy kötelezően zárjanak-e be éjfélkor a VII. kerületi szórakozóhelyek.

Stummer János önkormányzati képviselő portálunk kérdésére nagy sikernek nevezte a 200 millió forintos többletforrás megszavaztatását, de a Jobbik még nagyobb politikai győzelmeként értékelte a helyi népszavazás kiírását, hiszen a nép pártján állva a nép döntheti el, mit szeretne. Felidézte: a kerület fideszes vezetése nem mert állást foglalni a kérdésben, míg a baloldali ellenzék egyöntetűen az éjféli zárás mellett tört lándzsát, minden más, egyébként racionális érvet elvetve. A jobbikos politikus reményét fejezte ki, hogy nemcsak Belső-Erzsébetváros, hanem az egész VII. kerület átérzi az ügy súlyát, így a referendum érvényességében bízik, melyet utána sem kormány, sem kormányhivatal, sem bíróság meg nem változtathat.