Őszre ígér szigorítást a bulinegyed fideszes polgármestere

A Fidesz kedvenc őrző-védő cége, a Valton fog járőrözni Belső-Erzsébetvárosban.

A fideszes politikus a lapnak elmondta: célja, hogy a VII. kerület elsősorban az ott lakók számára legyen élhető, ezért olyan egyeztetéssorozatba kezdett, amelynek alapján szeptember közepére a kerületvezetés tárgyalható rendelettervezetet nyújt be a képviselő-testület elé. Az egyeztetéssorozatba állítólag bevonná a lakókat, civil szervezeteke, a szórakozóhelyek tulajdonosait, bérlőit, illetve a kerület országgyűlési képviselőjét, és minden helyi önkormányzati képviselőt.

Kedden a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy Oláh Lajos, a DK-hoz tartozó független országgyűlési képviselő, illetve a VII. kerület két ellenzéki (DK–MSZP–Együtt–PM–Füge) önkormányzati képviselője, Szűcs Balázs és Ujvári-Kövér Mónika hétfőn a polgármesternek címzett nyílt levélben kérte a helyi képviselők sürgős összehívását a bulinegyed problémáinak megvitatására, továbbá helyi népszavazás kérdéseinek egyeztetésére. Álláspontjuk szerintük

„az ott élők évek óta vívják elkeseredett harcukat az önkormányzattal, különféle szervekkel, többnyire sikertelenül: csak az elhúzódó pereket, megválaszolatlan leveleket látják”.

Július végén civilek tüntettek Belső-Erzsébetvárosban, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét a bulinegyedben lévő élhetetlen állapotokra. A demonstráció után a Jobbik helyi önkormányzati képviselője, Stummer János ellenzéki kerekasztal összehívását szorgalmazta.

„A bulinegyed ártalmai miatt önszerveződött civilek megtették azt, amit megtehettek: világosan artikulálták Erzsébetváros lakosainak akaratát az utóbbi hetekben. Most rajtunk képviselőkön a sor, hogy szándékaikat politikai akarattá alakítsuk át”

- írta egy korábbi Facebook-bejegyzésében a jobbikos képviselő. Augusztus 8-án pedig Vattamány Zsolt fideszes polgármesterrel egyeztetett a szórakozóhelyekre rótt és a közrend fenntartására szolgáló felügyeleti díj drasztikus emeléséről, a rendzavarásért kiszabott szigorúbb büntetési tételekről, illetve a bulituristákat megcélzó tájékoztató kampányról.

Közben a 24.hu arról ír, hogy a Fidesz kedvenc őrző-védő cége, a Valton-Sec Kft. szeptember 17-ig (bruttó 21 millió 945 ezer forint értékben kötött szerződést a kerülettel) látja el Belső-Erzsébetvárosban (Király utca, Akácfa utca és Rumbach Sebestyén utca által határolt területen) a civil járőrszolgálat feladatait minden hétvégén, csütörtöktől szombatig. A hírportál kérdezett rá az önkormányzatnál azután, hogy a nyáron többször feltűntek a valtonos biztonsági őrök a kerületben. A 24.hu megtudta: egy május 8-án egy rendkívüli ülésen fogadták el azt a határozatot, amely szerint az önkormányzat szerződést köthet a Valtonnal. A lap azt írja: 18 fős járőrszolgálat diszpécsere fogadhatja majd a lakossági panaszokat, hívhatja a hatóságokat, a járőrök pedig felszólíthatják a szemetelőket, közterületen pisilőket, rendbontókat, illetve indokolt esetben szólnak a rendőrségnek.