Trump szerint Észak-Koreával szemben "csakis egyetlen dolog fog működni"

Vajon mire gondolhatott az amerikai elnök?

"Elnökök és kormányzataik 25 éve tárgyaltak Észak-Koreával, megállapodásokat kötöttek és rengeteg pénzt költöttek" 

- írta mikroblog-bejegyzésében, majd hangsúlyozta: 

"ez nem működött, a megállapodásokat még azelőtt megszegték, hogy a tinta megszáradt volna rajtuk, bolondot csinálva az Egyesült Államok tárgyalóiból. Sajnálom, de csakis egyetlen dolog fog működni!".

Donald Trump nem fejtette ki részletesebben, hogy mire is gondol. Elemzők szerint mondatai várható katonai konfliktust sejtetnek. A héten Trump magas rangú katonai vezetőkkel tanácskozott a Fehér Házban, majd a tárgyalásokról faggatózó újságíróknak azt mondta:

"vihar előtti csend honol".

Még korábban - az ENSZ Közgyűlése ülésének általános vitáján elmondott beszédében - azt ígérte, hogy amennyiben Phenjan fenyegetése miatt az Egyesült Államok arra kényszerül, hogy megvédje önmagát vagy szövetségeseit, akkor

Észak-Korea a teljes megsemmisüléssel számolhat.

Az elnök nem egyszer foglalt állást amellett, hogy

nem nagy híve a párbeszédnek és a diplomáciai megoldásoknak.

A múlt vasárnap nyilvánosan is hangot adott annak, hogy szerinte a tárgyalás csak időpocsékolás, miközben Rex Tillerson külügyminiszter Kínában azt hangsúlyozta, hogy Washington elkötelezett a diplomáciai tárgyalások mellett és vannak közvetlen kommunikációs csatornái Phenjannal.