Nagy nap ez a mai (1.) - a Fidesz a parlamentben visszaállt Soros György pártjára

Soros György kedvéért módosítják a felsőoktatási törvényt.

Kedden tárgyalta sürgősséggel az Országgyűlés a nemzeti felsőoktatásáról szóló törvény újbóli módosítását, majd még aznap Orbán Viktor meg is szavaztatta a Lex CEU-ról a képviselőket. Csakhogy amíg áprilisban még a Soros-egyetem bezárásáról beszélt a fideszmédia, addig októberben már egy szót sem írnak arról, hogy a „törvényes keretek figyelembe vételével” egy évnyi haladékot ad a CEU-nak (és még véletlenül sem a Soros-egyetemnek...) az Orbán-kormány.

Ezt Orbán Viktor tervezte így: még egy évig nem „oldja meg" a CEU ügyét

Emlékezetes, óriási viharokat kavart az úgynevezett Lex CEU sürgősségi elfogadása, amely kapcsán sokan hihették úgy, hogy a magyar kormányfő korábbi mentorával szemben lép fel ilyen erélyesen, ellehetetlenítve a Budapesten működő „Soros-egyetemet". Ez akár még sikerülhetett is volna, azonban egyrészt a CEU - még ha trükközve is - de elviekben teljesítette a kitűzött feltételeket, másrészt most a törvényben meghatározott határidőt 2019.

Szávay István, a Jobbik vezérszónoka a parlamenti vitában nem kis gúnnyal emlékeztette a kormányoldalt arra a roppant kellemetlen helyzetre, amibe most navigálták magukat. Jellemző, hogy

még a kezdeményező Trócsányi László igazságügyi miniszter sem maradt bent a vitára, a felszólalása után lelépett a parlamentből – kellemetlen ez az ügy.

„Gyorsan elrakták a rózsafüzért” - emlékeztette Szávay István arra a fideszeseket, hogy miközben Habony Árpád még azt adta ki, hogy csakis Soros-egyetemről beszélhetnek, mára CEU lett az intézményből.

Felidézte, hogy a kormány által kitartott szennyportálok milyen elánnal támadták a Jobbikot, mert a párt következetesen próbált távol maradni ettől a bohózattól, miközben most ugyanezek a csatornák (köztévé, 888. Ripost, stb.) egy szót sem ejtenek arról, hogy mire készül a Fidesz-KDNP.

„Nem fogunk gombot nyomni” - szögezte le Szávay István.

A legerősebb ellenzéki párt megismételte korábbi álláspontját: ez egy néphülyítés, egy propaganda, ami semmi másról nem szól, minthogy ellenségképet tudjanak felmutatni.

„Önök nem akarják legyőzni Soros Györgyöt, csak harcolni akarnak vele”,

hogy ezzel is elfedjék, hogy hónapok óta nincs érdemi kormányzás, csak kommunikáció – vélekedett Szávay István.

„Miért nem jelentik fel?”

- hozta ismét kellemetlen helyzetbe a fideszeseket a jobbikos vezérszónok.

Miért nem a Fidesz jelentette fel Soros Györgyöt?

A Jobbik alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete és egyéb bűncselekmények miatt feljelentette Soros Györgyöt. Ha a Fidesz szerint ennyire veszélyes Soros, miért nem ők jelentették fel?

Most a Soros-egyetem kedvéért hoztak az Országgyűlés elé egy törvényjavaslatot, mindezt a törvényességre hivatkozva, miközben Soros-elleni plakátokkal hergelik az embereket.

„Soros szellemiségével szemben a Jobbik mindig következetesen fellépett, míg a Fidesz az első fénymásolóját tőle kapta: ha van Soros-terv, akkor az a Fidesz. Akkor ez volt a Soros-terv”

- foglalta össze az egész helyzetet Szávay István.

Kovács Zoltán versenyelőnye - egy disszertáció, két doktori fokozat

Kovács Zoltán a kormány szóvivőjeként az elmúlt hónapokban többször is élesen bírálta a CEU-t, többek közt azért, mert a Soros György által alapított egyetem versenyelőnyben van a többi felsőoktatási intézménnyel szemben, hiszen nem csak magyar, de amerikai diplomát is ad. A politikusnak korábban már szemére vetették, hogy maga is a CEU-n doktorizott, és amerikai PhD fokozatot szerzett.

A Jobbik véleménye nem, csak a felállás változott: visszatértek eredeti önmagukhoz, Önök álltak Soros György pártjára – jelentette ki.

Így szavazott a fideszes többség:

Szávay István Facebook-bejegyzését pedig ITT érheti el.