2017. 10. 23. 18:40

Október 23.: de mi lesz a többi 364 napon?

Helyszínen vagy a tévében megnézni a politikusok ünnepi beszédeit, az is tud hasznos lenni. Ez is hozzátartozik az ünnephez, ilyenkor minden politikai közösség artikulálja a számára legjobban felhasználható analógiákat, történelmi párhuzamokat. Ma valahogy nem voltam ráhangolódva erre, ezért inkább bakancsot húztam, esőkabátot vettem és jártam egyet az erdőben. Ahol eszembe jutottak dolgok is. Talán hasznosak is. 

Nem lesz ez így jó 

Már most belenyilallt a fájdalom a térdembe. Pedig még egy vékonyka kilométert sem jöttem, a teljes kör meg több, mint 8000 méter. Vissza kéne fordulni. A szél is fúj, az eső is esik. 

Na nem, azt már nem! Félbehagytam én már elég dolgot az életemben, kétszer műtött, többször szakadt tropa térdek ide-vagy oda, ezt a 8300 métert most akkor is legyaloglom.

A kutya is örülni fog, szerintem ő menne 83.000 métert is. Akkor hát arccal az esőnek, szélnek, mindennek, hajrá!

Október 23-a van 

Hajnal óta bennem van az ünnep. Az emlékezés. Az elmélkedéshez pedig mi lehet jobb környezet, mint egy küzdelmes erdei séta a felázott, nehéz talajon egy szagorgiában tobzódó kopóval az oldalamon.

Egy vagyok a 15 millió magyarból. Vagy 14-ből, vagy 13-ból, vagy annyiból, amennyiből, nincsen jelentősége. Annak viszont annál inkább, hogy a magyar nemzet legrosszabb önmagát adva végletekig szétszakadt. Mert szétszakították. 

Aljas, számító emberek, nem hivatalos, de nagyon is létező tanácsadók, a gyűlöletkampányok nagymesterei megmutatták a Fidesznek, hogyan lehet  ráuszítani magyart a magyarra, hogyan lehet elhitetni a szűkülő, de kitartó táborral, hogy ők a jók, mindenki más pedig a rossz, akit nem csak el lehet, de el is kell törölni föld színéről. 

Szerencsére nem fordultam vissza 

A térdemből kiköltözött a fájdalom, jól esik minden lépés. És jól esik gondolkodni is a szabadban, szabadon. Mert ugyan a Jóisten kegyelméből olyan helyen lakhatok, ahova mások pihenni jönnek, de politikával, közélettel foglalkozó médiamunkásként a tévé és az internet jóvoltából így is ragad rám annyi a lelket rohasztó ösztönpolitizálásból, amit ez a jó kis őszi eső lemoshat. Tisztít, fényesít, gyerünk tovább, előre!

1956. október 23.

Számomra a legmegélhetőbb nemzeti ünnepünk, ha szabad ilyen sután fogalmaznom. Mert 1956 olyan közel van hozzánk időben, hogy első kézből származó beszámolókkal tudjuk élővé tenni a történelemkönyvekből ismert eseményeket. 

Amelyek persze összetettek, és a történészek vitatkozhatnak rajta, hogy milyen volt '56. Hogy akik részt vettek benne, vajon mindenki szent forradalmár volt-e, vagy voltak köztük olyanok is, akik - mai szóhasználattal élve - egy jó kis balhét is láttak az eseményekben. 

De mi, átlag magyar emberek megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy csak a forradalom erényeit vesszük viszonyítási alapnak, a tovább gondolás kiindulópontjának. Akkor is ezt kéne tennünk, ha csak egy igazi hőse lenne '56-nak, de ráadásul sok volt. 

1956-ban hétköznapi emberek lettek hősök. Életüket kockáztatva harcoltak a szabadságért, a mi szabadságunkért.  

2017-ben nekünk nem kell fegyvert fognunk. 61 évvel a forradalom után nekünk látszólag könnyebb dolgunk van. Hiszen nincsen ÁVÓ, nincsenek szovjet tankok sem. Nekünk nem kell barikádokat emelnünk, nem kell Molotov-koktéllal harcolni a világ legnagyobb hadserege ellen. 

Nem. Mert talán még nehezebb a dolgunk, még ha közel sem olyan látványos, mint a T-34-esen felrobbanó benzines palack: a többi 364 napon azért kell harcolnunk, ha törik, ha szakad, hogy mi, magyarok, 15, 14, 13 vagy akárhány millióan ne a legrosszabbat képzeljük egymásról. Helyette próbáljuk megérteni a máshogy gondolkodót, és közben úgy érvelni a saját álláspontunk mellett, hogy egyszerűen elfogadjuk a más vélemény, az eltérő politikai meggyőződés létezését. 

Ha ez nem sikerül, 1956-ban a mi szabadságunkért is hiába harcoltak a hétköznapi emberekből lett hősök. Ha marad a törzsi felfogás, a "mi" a "mindenki más" ellen elve, akkor ezt a népet még azelőtt felemészti a gyűlölet, hogy észre vennénk a saját eltűnésünket. 

Emelkedő jön 

Ráadásul itt még ingoványosabb a talaj. Az eső is jól ráerősített, és fokozódik a szembeszél. Így hát erőt veszek magamon, Bubu kutyával is nagyobb összhang kell, hogy ne össze-vissza rángassuk egymást, hanem együtt érjünk fel a dombtetőre, ahonnan már közelebb vagyunk a célunkhoz.

Milliók emlékeznek a hősökre

Világszerte, mindenhol. A Kárpát-medencében, Amerikában, Ausztráliában, Nyugat-Európában. Olyanok, akik hat évtizede, a megtorlás elől menekültek el, és olyanok is, akik az elmúlt néhány évben, évtizedben vándoroltak ki. 

Hogy utóbbiak közül legalább valamennyien visszajöjjenek, és ne menjenek nyugatra további százezrek, ahhoz 1956 hőseinek áldozatvállalásából erőt merítve le kell számolnunk a magyarságot mérgező gyűlölködéssel. 

Hazaértem 

Jó itthon. Itthon a legjobb.